A 9 szlovákiai technikai szakirányzatú tanszék közül mindössze egyen lehet kötelezően választható idegen nyelvként német nyelvet tanulni.

Az elmúlt nyolc év alatt 13 százalékkal csökkent a német nyelvtanulási lehetőség a többi idegen nyelvvel szemben Szlovákiában – írja a hirek.sk.

Ugyanakkor a német nyelven jól kommunikáló szakemberek iránt egyre nagyobb az igény – tájékoztatott Daša Matejčíková, a TIME.is Communication ügynökség munkatársa.

Közel 500 német vállalat működik befektetőként Szlovákiában, ezek 40 százaléka a jövőben további alkalmazottakat venne fel.

„Miközben a német cégek több mint 120 ezer szlovákiai munkavállalót alkalmaznak, a humán erőforrás területén dolgozó szakemberek folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy nincs elegendő megfelelő szintű némettudással rendelkező munkavállaló az országban. Az iskolák nagy többsége nem is reagál erre az igényre” – mondta Matejčíková.

Lassan, de biztosan az angol felé mozdul az idegennyelv tanulási gyakorlat, ráadásul 2012 óta egyre kevesebben tanulnak második idegen nyelvet.

A kizárólag angol nyelvismeret nem jelent biztos munkahelyi lehetőséget egy IT szakembernek, Szlovákiában legtöbbször szüksége lenne a legalább B1-es szintű német nyelvtudásra is.