Az orosz katonai repülőgépek első köteléke elhagyta Szíriát a Moszkva által bejelentett részleges csapatkivonás keretében. Voronyezsben ünnepélyesen fogadták a katonákat.

A Hmejmimből feszállt első kötelék egy Tu-154-es vezérgépből és SzU-34-es bombázókból állt. A többi repülő is hasonló formációkban távozik, élükön Tu-154-es vagy Il-76-os csapat- illetve hadfelszerelést szállító gépekkel – írja az MTI.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn rendelte el, hogy keddtől kezdjék meg a Szíriában harcoló orosz katonai egységek fő részének kivonását. A művelet, melynek ütemezését nem hozták nyilvánosságra, nem érinti a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázist és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény tevékenységét.

Putyin szerint az öt és fél hónapja megkezdett orosz katonai beavatkozás összességében teljesítette a kitűzött célokat, és a hátramaradó erők feladata a tűzszünet betartásának ellenőrzése lesz. Az orosz elnök egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.

Döntéséről Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnökkel egyeztetett, és arról Barack Obama amerikai elnököt is tájékoztatta. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő cáfolta, hogy az elhatározás hátterében a szíriai elnökkel szembeni elégedetlenség állna, és hogy ezáltal Moszkva nyomást próbálna gyakorolni Damaszkuszra.

A szíriai hadműveletek során az orosz pilóták több mint 9 ezer bevetésen vettek részt. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden arról számolt be, hogy a szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával mintegy négyszáz települést, 10 ezer négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel.

Sojgu szerint a légicsapásokkal több mint 2 ezer, Oroszországból érkezett militánst öltek meg.