A magyar kormány által támogatott horvátországi Terület- és gazdaságfejlesztési programban nyertes drávaszögi magyar pályázók mintegy 210 millió forint értékben vásároltak termelőeszközöket és különböző mezőgazdasági berendezéseket anyaországi cégektől – jelentette ki Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója hétfőn a horvátországi Csúzán.

A vezérigazgató több olyan nyertes helyi családi vállalkozást is meglátogatott, amelyek az MNKH közreműködésével magyarországi vállalkozásokkal bonyolítottak le sikeres ügyleteket.

Oláh Zsanett (képünkön) kiemelte: az MNKH és a magyar kormány számára is fontos célkitűzés, hogy növelje a magyar exportvállalkozások számát, valamint, hogy segítse a határon túli területeken élő magyar vállalkozók helyben boldogulását.

A vezérigazgató szerint a vállalkozások ereje abban van, hogy a határok két oldalán élő magyar vállalkozások együtt tudnak működni. Szavai szerint két szempontból is fontos fejlesztés valósult meg: egyrészt azzal, hogy a határon túli magyar nyertes pályázók magyarországi cégeken keresztül valósították meg ügyleteiket, növelték a magyar exportot, másrészt a határon túli vállalkozások kapacitása is bővült.

Ahhoz, hogy a határon túli magyar vállalkozások teljesítőképessége fenntartható módon tudjon növekedni, szükség van arra, hogy a külpiacon magabiztosan tudjanak fellépni – mondta a vezérigazgató. Hozzátette: ezt elősegítendő Eszéken, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK) egy exportakadémiát is tartanak, ahol a vállalkozók számára biztosítják a hatékony forrásfelhasználáshoz szükséges tudást, kapcsolatrendszert és szakmai hátteret.

A Horvátországban 2017 szeptemberében indult programban – az első pályázati körben – összesen mintegy félmilliárd forint gazdaságfejlesztési támogatást nyertek drávaszögi és szlavóniai magyar vállalkozók. A lebonyolítást az Economica Hungarica Alapítvány végezte, amely 140 helyi vállalkozással írt alá szerződést tavaly decemberben. Az önrésszel együtt közel 700 millió forint összegben valósul meg fejlesztés, 80 százalékban a mezőgazdaság területén. (MTI)