Mintegy kétmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy bűnszervezet ellen, akik az őrző-védő szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket 2013 és 2017 között.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint egy 59 és egy 44 éves férfi színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító, részben egymásra épülő és együttműködő bűnszervezeteket irányított és működtetett a szolgáltatásaikat igénybe vevő gazdasági társaságok adófizetési kötelezettségének csökkentéséért, illetve elkerüléséért.

A bűnszervezethez köthető gazdasági társaságokkal jellemzően vagyonvédelemmel foglalkozó fővállalkozók képviseletében eljárt emberek kötöttek színlelt szerződéseket, így a munkavállalóik foglalkoztatása után keletkező közterhek látszólag nem az általuk képviselt társaságnál keletkeztek, és a számlázási láncolatban alattuk elhelyezkedő társaságoktól befogadott valótlan tartalmú számlákkal az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket is csökkenteni tudták.

A jogalkotó a többszöri alvállalkozás kizárásával, majd a fordított adóztatás bevezetésével folyamatosan „fehérítette” az őrzés-védelmi szektort, azonban az irányító vádlottak a munkaerő-kölcsönzési rendszer beépítésével és kettős foglalkoztatással igyekeztek a költségvetést károsító cselekményt a megváltozott feltételekhez igazítani – ismertette a közlemény, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói 2017. november 7-én országos akció keretében elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait.

A Fővárosi Főügyészség a láncolatban érintett 66 ember többsége ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban 22 úgynevezett stróman ügyvezetőt közokirat-hamisítással vádolnak.

(Forrás: MTI)