Az első hét hónapban az Erste Bank megduplázta kisvállalkozói hitelállományát – tájékoztatott a pénzintézet szegmensért felelős vezetője.

Erdei Zsuzsanna egy Szegeden tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a második negyedévben éves összevetésben 750 milliárd forinttal emelkedett a hazai pénzintézetek vállalati hitelállománya, ami 12,1 százalékos éves bővülésnek felel meg.

A kkv-szektor hitelállománya előzetes adatok alapján közel 16 százalékkal nőtt, ezen belül a kisvállalkozóknál 22 százalékos volt az emelkedés. Csongrád megyében ennél nagyobb, 25 százalékos, Szegeden pedig több mint 100 százalékos a bővülés az elmúlt évhez képest – közölte a szakember.

Az Erste kisvállalkozási üzletvezetője szerint a pénzintézet ezeket az eredményeket elsősorban az idén bevezetett új, a vállalkozásoktól fedezetet nem igénylő, tízéves futamidejű hitelterméknek köszönheti, amely – amennyiben a pozitív adóslistán szerepel a cég – még dokumentumok benyújtása nélkül is igényelhető.

Erdei Zsuzsa elmondta, a pénzintézet saját ügyfelei körében végzett kutatása szerint a válaszadó mintegy 650 társaság több mint 70 százaléka vélte úgy, hogy a digitális technológiák használata versenyelőnyt jelent.

A vállalkozók több mint 94 százaléka használ a napi ügyek intézésére okostelefont, 83 százalékuk hírportálokon, 60 százalékuk közösségi oldalakon tájékozódik a digitális trendekről. Cégként azonban jóval kisebb arányban használják ezeket a csatornákat: 57 százalékuknak nincs semmilyen közösségi média megjelenése, mindössze 40 százalék a Facebook, 9 százalék az Instagram és 4 százalék a LinkedIn fiókok aránya – tudatta a szakember. Hozzátette. a honlappal rendelkező vállalkozások aránya évek óta 47 százalékon stagnál.

Az üzletágvezető pozitív fejleménynek tartja azonban, hogy amíg a webkereskedelem korábban a nagyok privilégiuma volt, a válaszadó cégek 17 százalékának már van a vevőkör bővítésére kézzel fogható lehetőséget nyújtó webshop-megoldása, ugyanakkor bankkártyás fizetési lehetőséggel ezek egyharmada rendelkezik csak. Ennél is kedvezőtlenebb a digitális marketinget alkalmazó vállalkozások aránya: alig 11 százalék használja a Google Adwords, és csupán 16 százalék a Facebook Ads hirdetési szolgáltatását.

A vállalkozók 70 százaléka nyitott a digitális ismereteinek fejlesztésére, elkötelezettségüket jó mutatja, hogy hajlandóak lennének fizetni egy ilyen tréningért. Az Erste Bank és a Google Magyarország ezért indította el közös, ingyenes, egynapos pénzügyi és digitális ismereteket nyújtó képzését, melyet Szegeden szeptember végén tartanak – mondta Erdei Zsuzsa. (MTI)