Már mintegy kétezer csok-igénylést fogadtak be a takarékszövetkezetek. Az ügyfelek átlagosan 1,3 millió forint támogatást igényeltek, amely mellé 4,5 millió forint hitelt vettek fel.

Több mint 15 ezren érdeklődtek január óta a takarékszövetkezeteknél a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) iránt, a csok tavaly júliusi indulása óta a takarékok mintegy kétezer igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt – közölte a Takarékbank Zrt. az MTI-vel. A befogadott támogatási igénylések összege átlagosan 1,3 millió, a hitelé 4,5 millió forint volt – tették hozzá. 

Az ügyfelek mintegy 60 százaléka továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, azonban januárhoz képest lényegesen több kérdés irányul a használt lakás vásárlásához és bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. Az érdeklődők többségének legalább egy vagy két gyermeke van, kisebb számban vannak olyanok is, akiknek még nincs gyermekük. 

A közlemény szerint a két új csok rendelet megjelenése óta az ügyfelek tájékozottabbak, tudatosabbak és körültekintőbbek lettek, többnyire úgy érkeznek a takarékok fiókjaiba, hogy már előzetesen az internetről tájékozódtak és konkrét kérdéseik vannak. Azonban sokan egyelőre elsősorban lehetőségeik felmérése és tanácsadás céljából keresik fel a takarékokat.

Arról is beszámoltak, hogy több mint kétezren vettek részt februárban a 8 vidéki megyeszékhelyen megrendezett csok-fórumokon, ahol informálták a résztvevőket az ingatlanpiaci folyamatokról, a csok feltételrendszeréről, az elérhető lakáscélú hitelkonstrukciókról, valamint egyedi kérdéseikre is választ kaphattak. A fokozott érdeklődés miatt a takarékok további vidéki helyszíneken terveznek csok-fórumokat. 

Az építtetők és kivitelezők részéről is országszerte egyre intenzívebb az érdeklődés, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma. A Takarékbank előrejelzése szerint a csok és a lakásáfa csökkentésének hatására idén óvatos becslés alapján is megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest. A most induló új társasház-építési projektek átadása legkorábban 2017 első negyedévétől kezdődhet meg, azonban az induló beruházások kedvező gazdasági hatásai – munkahelyteremtés, hitelezés növekedése – már idén jelentkezhetnek.