Már 15 ezernél is több cég válaszolt a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásait kutató felmérésre – mondta Parragh László, a felmérést készítő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Eddig 9 ezer választ dolgoztak fel, amelyekből azt látni, hogy napról napra nagyobb az ijedtség és a félelem a cégeknél. A vállalkozások egyre inkább szembesülnek azzal, hogy a koronavírus nem kerüli ki őket – tette hozzá a kamarai elnök.

A felmérésből kiderült, hogy a cégek fele rendelkezik valamilyen válságtervvel, ezek jellemzően a nagy, nemzetközi vállalkozások, de a kisebb cégeknek semmilyen elképzelésük nincs munkarendbeosztásra, többletmunka elrendelésre vagy hétvégi munkavégzésre. A távmunka működtetését nagyjából a cégek egyharmada tudja vállalni – mondta.

Hangsúlyozta: a koronavírusnak jelentős hatásai lesznek a gazdaságra. A januári és februári kínai tényadatokból az derül ki, hogy minden várakozáshoz képest nagyságrendekkel rosszabb a helyzet. Kínában úgy számoltak, hogy a beruházások 2-3 százalékkal fognak visszaesni, ehhez képest 25 százalékkal csökkentek.

Orbán Viktor miniszterelnök az MKIK Gazdasági évnyitó gazdaságpolitikai fórumán egy hete azt kérte a kamarától, hogy gyűjtse össze és április végén továbbítsa a kormánynak a gazdasági szereplők „földközeli” visszajelzéseit arról, hogy pontosan melyik ágazat milyen eszközökkel segíthető át a várható nehézségeken.

(Forrás: MTI)