A szlovák állam a szakmai vita mellőzésével erőművek építését tervezi a Duna régi medrében – állítják vízügyi szakértők. A terv ellen petíciót indítottak, amelyet már 3600 lakos alá is írt.

Elena Pätoprstá, Pozsony megye alelnöke szerint a több tízmillió eurós projektet a Vízgazdasági Építőtársaság valósítaná meg egy magyarországi partnerrel együttműködve – írja a hirek.sk.

A társaság honlapján elérhető egy tervezet, amely négy duzzasztógát építésével számol a Duna régi medrében, Dunacsún  és Szap között. Az aktivisták rámutattak: a projekt megvalósításával több egyezményt, például az európai vízügyi keretirányelvet is megsértenék.

Az építkezésekkel ellehetetlenítenék a Duna menti nemzeti park létesítését, illetve negatívan befolyásolnák a térség idegenforgalmát és sportlehetőségeit. A nem megfelelő beavatkozás veszélyeztethetné a csallóközi ivóvízkészleteket is.

A környezetvédelmi minisztérium minderre úgy reagált, hogy a Duna régi medrében építendő duzzasztógátakról nincsenek hivatalos információi.

Stanislav Fialík, a Bős-Nagymaros vízerőmű-rendszer építéséért és működtetéséért felelős kormánybiztos a petíciót meggondolatlan lépésnek nevezte.