Weingartner Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára szerint az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjába 119 ezer pályázat érkezett be, ezekből már 40 ezret bíráltak el és mindegyik megkapta a támogatást.

Az államtitkár az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol többek között arról is beszámolt, hogy az alprogramot még 2 milliárd forintos kerettel hirdették meg anno, de ezt az igények jóval meghaladták, ezért pályázat leállítása helyett a keret megemelése mellett döntöttek. Így fordulhatott elő, hogy végül 119 ezer pályázat érkezett be, amelynek a támogatási igénye 5 milliárd forint.

Beszámolójából az is kiderült, hogy ha a megyéket nézzük, akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből kapták a legtöbb pályázatot, az egyes régiókból beérkező pályázatok száma pedig 15 000 – 25 000 között mozgott.

Weingartner Balázs továbbá kiemelte, hogy a lakosság részéről kellően energiatudatos pályázatok érkeztek be, ugyanis a hűtőgépeknél, fagyasztóknál a beküldött pályázatok 80 százalékában A++ energia besorolású termék vásárlására pályáztak, a mosógépeknél pedig a pályázatok 80-90 százaléka A+++ energia besorolású termék vásárlására irányult. Ebből kifolyólag nem túl meglepő, hogy az összes pályázat 5 százalékát sem érték el az A+ besorolású háztartási gépek vásárlására beadott pályázatok.

Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait. Az okiratokat 20 ezer pályázó már megkapta, közülük 6 ezren meg is vásárolták az új készüléket, további 20 ezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek. A következő egy-másfél hónap során egyszerre további 20-20 ezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni.

(NT)