A kormány kiemelten támogatja a duális képzés terjedését, a gazdasági és technológia környezet állandó változása ugyanis szükségessé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények együtt tudjanak működni a hallgatóknak gyakorlatot nyújtó vállalkozásokkal.

László András, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztosa a felsőoktatási nyílt napok keretében szervezett, uniós és hazai forrásból támogatott projekteket bemutató rendezvénysorozat utolsó állomásán, a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) beszélt erről. Elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban 33 felsőoktatási intézmény több mint 300 projektje nyert el fejlesztési támogatást, amelyek összértéke meghaladja a 280 milliárd forintot. Ezek a projektek infrastruktúra- és képzési módszertan fejlesztésekre, nemzetközi hálózatok építésére és jelentős eszközpark-beruházásokra terjedtek ki.

A Szegedi Tudományegyetemen egy olyan készségfejlesztő központot alakítottak ki, amelyben a tanulók magas színvonalú egészségtudományi berendezéseken gyakorolhatnak. Az SZTE negyven projektben nyert főpályázóként, további mintegy ötvenben pedig partnerként vesz részt, amivel összesen több mint 48 milliárd forint támogatást kapott.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy az uniós fejlesztési nyíltnap-sorozat kiemelt témája volt a duális képzés, amelyet a kabinet jelentősen ösztönözni kíván. Elmondta, hogy a hallgatóknak és a különböző vállalatoknak, egyéb szakmai partnereknek egyformán kifizetődő, ha a felsőoktatási képzés ideje alatt a gyakorlati idő is biztosított.

(Forrás: MTI, fotó: SZTEinfo)