Elindult két újabb pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A konstrukciók több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak majd hozzá vállalkozásfejlesztési célok eléréséhez.

A „Magyar multi program II.” a kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítését, értékhozzáadó tevékenységét és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztését szolgálja, a „Magyar multi program III.” pedig a kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseit kívánja elősegíteni – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Rákossy Balázs hangsúlyozta, hogy a pályázatokkal támogatott vállalkozások versenyképessége javulni fog, tudatosabb fejlődési pályára léphetnek, stratégiai szemlélettel tervezhetik jövőbeni beruházásaikat.

Lehetővé válik a vállalkozások értékhozzáadó tevékenységének növelése önálló hazai termékek és szolgáltatások kifejlesztésével, illetve márkaépítés révén. A versenyképességük javulása mellett, működésük elmozdítható a hatékonyság-orientált és innováció fókuszú működés felé, ami elősegíti a bérek növekedését és a munkahelyek stabilitását.

A két konstrukció keretében megközelítőleg 100-130 vállalkozás juthat vissza nem térítendő támogatáshoz.

A programok kizárólag azon vállalkozásoknak nyújtanak majd közvetlen pénzügyi támogatást, amelyek a Ginop-1.1.4-16 „Magyar multi program I. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása” című kiemelt felhívás keretében, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által lefolytatott szakmai előminősítésen részt vettek és az ott kialakított fejlesztési tervvel rendelkeznek.

A nyertes vállalatoknak a támogatásból lehetőségük lesz többek között különféle tanácsadási szolgáltatások igénybevételére, illetve új technológiai fejlesztést eredményező eszközök beszerzésére is – ismertette Rákossy Balázs.

(Forrás: MTI/PM, fotó: Sóki Tamás)