Tovább emelkedett a magyar mezőgazdaságban dolgozók átlagéletkora. A gazdaságátadást célzó erőfeszítések ellenére sem jelenik meg kellő mértékben az új generáció, hogy átvegye a stafétát.

Az AgroStratéga 2016-ban ötödik alkalommal indította útjára azt a kutatást, amelynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmazza – írja az Agroinform.hu.

A felmérés szerint az átlagéletkor újból 46 évre emelkedett, ami egyfajta visszarendeződést mutat a 2015-ben mért 44 éves életkori átlaghoz képest. Minden ötödik válaszadó hatvanéves vagy idősebb döntéshozó, az ötvenesek aránya 21 százalék.

A megkérdezettek 13 százaléka válaszolta, hogy az elmúlt öt évben történt gazdaság átadás-átvétel az általa képviselt vállalkozásban. Az előző évi 24 százalékhoz képest már csak 19 százalék tervezi a gazdaság átadását, illetve átvételét öt éven belül. Ez a fiatalítási szándék jelentős csökkenését vagy a lehetőségek szűkülését vetíti előre.

Nemzetközi tapasztalatok szerint az átadás-átvételi folyamat három esetből kétszer akár a vállalkozás teljes csődjével is végződhet. A nyugat-európai kis- és középvállalatok alapítóinak csupán 60 százaléka készül fel a visszavonulásra és kezeli tudatosan az utódlástervezést.

Magyarországon a visszavonulásukat tudatosan előkészítő cégalapítók kisebbségben lehetne. Ennek általában az az oka, hogy a vezetők egyszerűen elmulasztják azokat az időpontokat, amikor még nyugodtan fel lehet készülni a váltásra.

Jobbára a napi operatív feladatokkal vannak elfoglalva, ezért nem tudnak a távoli jövővel foglalkozni.