Jelentősen visszafogja az Apple az iPhone gyártását, az idei év első negyedévében tíz százalékkal kevesebb készüléket gyárthatnak le.

Tim Cook az Apple vezérigazgatója január elején számolt be a cég részvényeseinek, hogy túl optimistán becsülték meg a 2018-as év utolsó negyedéves bevételeit, a korábban kalkulált 89 és 93 milliárd dollár közötti összeg helyett „csupán” 84 milliárd dollárt sikerült elérniük.

A bejelentés hatására akkor hét százalékot esett az Apple-részvények ára, most pedig itt az újabb gyomros: a kaliforniai vállalatnak vissza kell fognia az iPhone gyártását is.

A hírek szerint nem csak a legjúabb XS és XR modelleket érinti a limit, hanem azokat a korábbi modelleket is, amelyek továbbra is kaphatók az Apple márkaboltjaiban. Decemberben ugyanakkor már olyan elemzések is megjelentek, amelyek arról szóltak, hogy az iPhone XS Max gyártását akár a felére is vissza kell szorítani, mert nagyon kevesen vásárolják meg.

Ennek nyilván a legnagyobb oka az, hogy brutálisan drága, a csúcskategóriás felszereltségű mobilból korábban tervezett 47-48 millió készülék helyett 40-43 millió kerül majd le a gyártósorokról. 

(Fotó: Engadget)