Júniusban 2,2 százalékkal, 137 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6213 milliárd forintot kezeltek – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

Az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mínusz 179 milliárd forintot mutatott, eléggé egyhangú a kép az egyes kategóriáknál. Mindössze két kisebb kategória esetében van némi tőkebeáramlás és a zártkörű alapoknál.

Az ingatlanalapokból júniusban 48 milliárd forint tőke távozott, a 2,9 százalékos csökkenéssel 1619 milliárd forint lett a vagyon. Hosszú trend tört ezzel meg, hiszen 22 hónapja fordult elő utoljára tőkekivonás. Érdekességként meg lehet még jegyezni, hogy a visszaváltások nem érintették az eurós és a dolláros ingatlanalapokat.

Az abszolút hozamú alapokból 26 milliárdnyi tőke távozott, amit a pozitív hozamok némileg kompenzáltak, így a vagyon nagysága 1,7 százalékkal mérséklődött 861 milliárd forintra júniusban.

A kötvényalapokból 71 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, a hozamokkal együtt is a kötvényalapok vagyona 4,8 százalékkal 1309 milliárd forintra csökkent június végén.

A vegyes alapokból is tőkekivonás volt júniusban, a vagyon 2,1 százalékkal, 33 milliárd forinttal csökkent a hónap során. Június végén 1056 milliárd forint volt a kategória vagyona.

A részvényalapokból 1 milliárdnyi tőke távozott, de a hozamok kedvezően alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 2,6 százalékkal lett több, 420 milliárd forint, ami üdítő kivétel a kategóriák sorában.

A pénzpiaci alapoknál nem érzékelhető változás. A tőkekivonás 5 milliárdot tett ki, a vagyon nagysága pedig 6,4 százalékkal 74 milliárd forintra csökkent.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba tőkebeáramlás volt tapasztalható az elmúlt hónapban. A hozamok segítették a növekedést, a vagyon nagysága így 1,7 százalékkal, 474 milliárd forintra nőtt.

(Forrás: MTI)