Nemzetközi Valutaalap prognózisa alapján a magyar gazdaság idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal nőhet a tavalyi 4,9 százalék után – derült ki az IMF honlapján megjelent, Világgazdasági kilátások, 2019 április (World Economic Outlook, April 2019) című tanulmányból.

A novemberben közzétett európai regionális gazdasági előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal emelték a valutaalap elemzői. Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,8 százalék után idén 3,2 százalékra gyorsulhat, jövőre pedig 3,1 százalék lehet, a tavaly októberben közzétett őszi világgazdasági prognózishoz képest a fogyasztói árak emelkedésének idei várható értékét 0,1 százalékponttal emelték a valutaalap szakértői.

Októberhez képest jelentősen csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét az elemzők. A friss előrejelzés szerint a többlet idén 0,5 százalék, 2020-ban pedig 0,6 százalék lehet a 2018-ban mért 0,5 százalék után. Az októberi prognózisban 2018-ra még 2,3 százalékot vártak, az idei évre pedig  2,1 százalékot jósoltak. A munkanélküliségi ráta idén 3,5 százalékra, jövőre pedig 3,4 százalékra csökkenhet a tavalyi 3,7 százalék után. Októberhez képest nem változott az idei előrejelzés.