A novemberi 1,6 százalékos növekedés után tavaly decemberben éves összevetésben 0,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette pénteken az Eurostat.

A visszaesés oka az enyhe tél lehet, az energiatermelés volumene 5,7 százalékkal kisebb volt, mint 2014 decemberében.

Az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül a legerőteljesebben – ahogy azt az utóbbi hónapokban megszokhattuk – az ír ipar bővült év/év alapon: a 18,5 százalékos ütem ráadásul az egyetlen kétszámjegyű növekedés az unióban. A 6,9 százalékos magyar adat a második legnagyobb az Eurostat listáján, amelyen nem szerepel többek között a szlovák mutató sem. A szlovák statisztikai hivatal február 11-i jelentését azonban ismerjük: eszerint északi szomszédunkban a termelés 8,2 százalékkal növekedett. A dobogós helyezést csak Ciprus veszélyeztetheti, ahol novemberben 6,4 százalékos volt a növekedés.

A legnagyobb, 9,4 százalékos éves visszaesést a holland ipar produkálta decemberben, Észtországban 8,8 százalékkal, Németországban pedig 2,3 százalékkal csökkent a termelés volumene.