Gépjárműjavító műhelyek ellenőrzésekor illegálisan használt autódiagnosztikai szoftvereket találtak a NAV munkatársai Nyugat-Dunántúlon. A feltárt vagyoni hátrány meghaladja a tízmillió forintot.

A pénzügyőrök a Járműipari Forgalmazók Szellemi-tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) munkatársaival közös ellenőrzést tartottak nyugat-dunántúli gépjárműszervizekben, illetve gépjármű-alkatrészt forgalmazó üzletekben.

A közös ellenőrzés célja az autójavító műhelyekben, üzletekben használt szoftverek jogtisztaságának vizsgálata volt.

Az ellenőrzés során egy egyéni vállalkozónál a pénzügyőrök megállapították, hogy az ott használt autódiagnosztikai, illetve számítástechnikai berendezések szoftverei után a szerzői jogdíjakat nem fizették meg, tehát a programokat illegálisan használták. Az okozott vagyoni hátrány meghaladja a tízmillió forintot.

A NAV munkatársai lefoglalták az eszközöket, és eljárást kezdeményeztek szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt – zárul az adóhivatal közleménye.