A legfontosabb trendeket az ingatlannet.hu szakértői foglalták össze.

Idén is folytatódott az áremelkedés az ingatlanpiacon – de vajon a tavalyi évhez képest beigazolódtak a számítások? Az ingatlannet.ha szakértői tavalyi előrejelzésében a CSOK finomításának köszönhetően az áremelkedés lassulására számítottak, akár árcsökkenések is előfordulhattak azokon a területeken ahol az új lakás projektek ritkábbak. Emellett egyre nagyobb arányban igénylik a CSOK-ot is új lakásokra, így a 2018-as évnek pozitív várakozásokkal indultunk neki.

2015 óta folyamatos árnövekedést tapasztalható a négyzetméterárak tekintetében, ez az emelkedés pedig több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt 2017-ben a bérnövekedésnek köszönhetően a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése hat az országos ingatlanpiacra, másrészt a foglalkoztatás bővülése is javítja a háztartások jövedelmi helyzetét, ebből kifolyólag a négyzetméterárak is emelkednek.

Minden nagyobb városban növekedtek az elmúlt évhez képest a négyzetméterárak, a listát azonban Budapest vezeti magasan az elmúlt pár hónap adatai szerint. Emellett jelentős áremelkedés volt tapasztalható Kecskeméten, Szegeden és Sopronban is. Ezzel szemben a legkisebb ármozgás Veszprémben és Szolnokon volt megfigyelhető, ezeken a településeken a lakóingatlanok átlag négyzetméterárai nem változtak jelentősen a tavalyi évhez képest.

Az elmúlt öt évben Budapesten az átlag négyzetméterár 184 944 forintról 469 221 forintra nőtt, ami közel 285 ezer forintos emelkedést jelent. Hasonló tendencia figyelhető meg a panellakások tekintetében, míg egy 55 négyzetméteres budapesti panellakás ára ma átlagosan 25 millió forint, addig a tavalyi évben egy ugyanakkora méretű panellakás ára 21 millió forint körül alakult. A téglalakásokat tekintve az átlagos négyzetméterárak megközelítik a 700 ezer forintos árat, ami a tavalyi évhez képest 90 ezer forintos emelkedést jelent a piacon. Itt azonban nagy hangsúly van az elhelyezkedésen is, a belvárosi és a budai tégla lakások vezetik a rangsort, míg a külső kerületekben ettől lényegesen elmaradnak az árak.

A vidéki nagyvárosok közül a legdrágább lakóingatlanok Sopronban vannak, ahol egy téglalakás átlagos négyzetméterára az idén megközelítette 450 ezer forintot is. Ezt követi Debrecen, majd kisebb eltérésekkel Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém közel azonos értéket mutat. A vidéki nagyvárosok közül Salgótartján a legkedvezőbb a négyzetméter árakat tekintve, ahol ennek az átlagos értéke 95 ezer forint négyzetméterenként. Panellakások tekintetében, szintén Sopron vezeti a listát, a közel 350 ezer forintos négyzetméter árral, de ettől nem sokban marad el Székesfehérvár sem.

Egyre népszerűbb manapság befektetési céllal ingatlant vásárolni, ami az idei évben sem volt másképp. Fontos tényező lehet a lokáció, a megközelíthetőség és a közbiztonság kérdése, a szelekció során, amiből kifolyólag a fővárosi ingatlanpiacot tekintve a legnépszerűbb kerületek közé a XIII., XIV. kerületek tartoznak. Ettől nem sokban marad el a VI. és VII. kerületek iránti érdeklődők száma sem, így érdemes lehet olyan ingatlanba fektetni, amely ezen kritériumoknak megfelelnek. Emellett érdemes lehet egy albérlet kiadását megelőzően beruházni egy felújításban, hiszen ezen ingatlanok iránt sokkal nagyobb a kereslet, valamint magasabb bérleti díjat is lehet elkérni értük.

Összességében elmondható, hogy országos szinten az ingatlanpiaci előrejelzéseket tekintve az árak emelkedése nem állt meg, és a jelenlegi helyzetből kiindulva, a közeljövőben nem is számíthatunk jelentősebb visszaesésre.

ingatlannet.hu