Európai uniós pályázaton csaknem félmilliárd forint támogatást nyert a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztésére Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a szolnoki székhelyű McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. vezette konzorcium.

A konzorciumvezető közleménye szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 50 százalékos támogatási intenzitással támogatott milliárdos nagyságrandű projekt a tervek szerint jövő év végéig valósul meg. A McHale Hungária Kft. Magyarországon bálázógépeket gyárt és fejleszt. 

A támogatott fejlesztés keretében új megmunkáló berendezéseket állít be és  665 négyzetméterrel bővíti gyártócsarnokát. A konzorciumban a McHale Hungária beszállító partnerei –  a szolnoki Cabinworld-Stahl Kft. illetve a  Lég-Tech-Szer Bt.,  valamint a derecskei székhelyű Optimit Hungária Kft. –  is több gép és  eszköz beszerzésére nyertek támogatást.

A nyilvános cégadatok szerint a szolnoki  McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. értékesítésének nettó árbevétele tavaly  meghaladta a 13,5 milliárd forintot, 2016-ban több mint 11 milliárd forint volt. A cég adózott eredménye tavaly  csaknem 1,4  milliárd forint, az azt megelőző évben  több mint 1 milliárd  forint volt.

A McHale írországi és magyarországion két telephelyén gyártott hengeres bálázógépek és bálacsomagoló gépek a világ több mint 50 országában dolgoznak. (MTI)

Képünk illusztráció