A kelet-közép-európai régió és Magyarország legjobb bankjává választotta az OTP Bankot 2018-ban a Euromoney, a világ pénzügyi piacaival foglalkozó iránymutató gazdasági magazin – tájékoztatott pénteken a bank.

Az OTP Bank közleménye szerint a Euromoney Kiválósági Díjat (Euromoney Awards for Excellence) minden évben azok a bankok kapják az egyes országokban és régiókban, amelyeket méretük, tevékenységi körük, nyereségességük, növekedésük és a versenytársakkal összehasonlított teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak rá.

A döntés során figyelembe veszik a piaci viszonyokhoz és az ügyfelek igényeihez való igazodást is. A versenyben több mint száz ország több száz bankja vett részt.

Az OTP Csoport 284,1 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el 2017-ben, ez 41 százalékkal haladta meg az előző évit. A rekord nyereség részben a magyarországi eredménynek volt köszönhető, ahol a kiválóan alakuló gazdasági környezet, a csökkenő társasági- és bankadó kulcs, valamint a kétszámjegyű hitelnövekedés is segített kompenzálni az alacsony kamatkörnyezet marzsokra gyakorolt negatív hatását. A bolgár, orosz, horvát és ukrán leánybankok hozzájárulása is jelentős volt az eredményhez – közölte az OTP.

A Euromoney szerint az OTP Csoport stabil tőkeellátottsága és kedvező teljesítménymutatói egyedülálló előnyt biztosítottak a kelet-közép-európai bankszektor elmúlt években zajló átrendeződési folyamatában, mivel lehetővé tették, hogy a bank ambiciózus akvizíciós stratégiát hajtson végre a térségben. Bár a különböző bankok integrációja komoly kihívásokkal jár, az OTP jelentős szakértelmet szerzett ezen a területen.

Az OTP Bank eredetileg a lakossági szolgáltatásokra fókuszált, de a cél, hogy minden piacon meghatározó univerzális banki szereplővé váljon. A digitalizáció is kulcsfontosságú része az OTP megújult üzleti modelljének, a csoport 2015-ben indította el digitális transzformációs programját. A bank az utóbbi három évben jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre.

„A Euromoney szerint az OTP Csoport erős fundamentumokat és elismerésre méltó fejlődési utat tudhat maga mögött az elmúlt évben. Kiválóan végrehajtott terjeszkedési stratégiájának köszönhetően Közép-Európa egyik legnagyobb bankjává vált, ezért méltó a Kelet-Közép-Európa Legjobb Bankja díjra” – áll az OTP közleményében. (MTI)