Az egyik legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelenti a magyarországi lakásfejlesztők számára. A külföldön dolgozó szakemberek hazacsábításához 1000-1100 eurós fizetésekre lenne szükség.

A magasépítésnek idén a 2007-2008-as teljesítmény 110-120 százalékát kellene hoznia, a rendelkezésre álló kapacitás azonban csak 90 százalékát teszik ki a tíz évvel ezelőttinek, a munkaerő esetében pedig 10-15 százalékkal alacsonyabb számról lehet beszélni – hívta fel a figyelmet az ágazat legsúlyosabb problémájára Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Lakás konferencia 2017 rendezvényen. 

Magyarországon az állami megrendelések és magánmegrendelések 50-50 százalékos arányt képviselnek, míg nyugaton ez az arány 30-35 illetve 70-75 százalék, ami sokkal egészségesebb. Ezért sem mindegy, mikor kezdődnek az állami beruházások: jelenleg 20-30 ezer ember hiányzik az építőiparból, ezért 2017-2018 nem lesz könnyű a szektor számára. Problémát jelent az építőipari cégstruktúra elaprózódottsága is. Ma csak 25 olyan cég van, ahol 200 főnél több alkalmazott dolgozik, 80-90 százaléka az építőipari cégeknek négy vagy kevesebb embert foglalkoztat.

Tízből öt melós hazajönne, ha itthon is megfizetnék

A szakember szerint nagyon fontos lenne a szakmunkások képzése. Ennek módjai a tematikus képzések, akár a cégek által finanszírozva, a segédmunkások képzése, vagy a külföldön dolgozók hazacsábítása. A szakember szerint tízből öt külföldön dolgozót rögtön haza lehet hozni, ha megfelelő feltételeket kínálnak a számukra, az ötből 2-3 még szintén meg lehet győzni, de a többiek elvesztek a hazai építőipar számára. Megfelelő bérekre van szükség a szektorban ahhoz, hogy dolgozókat itthon tartsák. Nagyjából 1000-1100 euró lehet az a szint, amivel 8-9 órás munkanapok mellett ezt el lehetne érni.

Együttműködésre lenne szükség a piac szereplői között, emellett konzultációkra, a tervezők számára kötelező gyakorlati képzésére is, valamint megfelelő oktatásra és továbbképzésre is a szakmunkások számára. Ezen kívül nagyon fontos lenne a szektor számára reális árazás, akár az építőanyagok akár a kivitelezési munkák terén. A szűk években nehezen tudta magát eltartani a magasépítés, kevés a tartalék, sokan visszaélhetnek ezzel, elszaladhatnak az építkezési árak, ami miatt építkezések maradhatnak el.

Jó okkal nőttek nagyot a lakásárak

Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerint Budapesten egy év alatt közel 23 százalékot emelkedtek a lakásárak, 2014 óta pedig 60 százalékos volt a növekedés. Az elmúlt egy év alatt elérte a 150 ezret az adásvételek száma, ami 17 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. A bővülésben a külföldi vásárlók arányának emelkedése is szerepet játszott, főként a kínai vásárlók száma nőtt meg, elsősorban a főváros belső kerületeiben. Az új lakások száma is dinamikusan bővül, de a kínálat a munkaerőhiány miatt nehezen tud csak lépést tartani a növekvő kereslettel. A lakásárak emelkedése az MNB számításai szerint egyelőre összhangban van a lakáspiaci folyamatokkal, a piacon egyelőre nincs túlfűtöttség.

A 2018-ban induló fejlesztéseknél már kérdéses, hogy be lehet-e fejezni az építkezést 2019 végéig, ezért akkortól válik igazán fontossá a csökkentett áfa jövőjének kérdése – mondta el Földi Tibor, a Cordia Magyarország Zrt. vezérigazgatója. A generálkivitelezők hiánya miatt sok fejlesztő több alvállalkozóra szétbontja a fejlesztést, ami csökkenti a kitettséget és biztosítja, hogy az építkezés valóban elkészülhessen. A mostani időszak főként az építési engedélyek terén átláthatatlan, ami nem kedvez az új – esetleg külföldi – fejlesztők piacra lépésének A hazai piacon sokkal nagyobb átláthatóságra lenne szükség.

Hitelre egyelőre inkább a fejlesztőknek van szükségük

Nagyon kicsi az aránya azoknak, akik jelenleg hitelből vásárolnak ingatlant, de a lakáspiac kedvező folyamatai miatt a lakáshitelek számának növekedése várható – mondta el Nagy Gergely, az OTP-csoport ügyvezető igazgató-helyettese. A szakember szerint a következő években a kedvező kamatkörnyezet miatt egyre több befektető is vásárolhat hitelből. Úgy véli: 25-30 ezer fölé nem várható, hogy felmegy az évente átadott új lakások száma. A fejlesztések finanszírozásában nagy szerepe van a bankoknak, mivel kevés az olyan fejlesztő aki önerőből tudna fejleszteni.

A munkaerőhiány újabb cégek belépését ösztönözheti a piacra, de a környező országokból is jelentős számban érkezhet új munkaerő – véli Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property tulajdonos-vezérigazgatója. A befektetők között viszont még kevéssé jellemző a hitelből vásárlók aránya. Az építóipar ösztönzése szempontjából fontos lenne a kiszámíthatóság, amire a jelenlegi alacsony lakásáfa meghosszabbítása jó alapot biztosítana. A kisebb fejlesztőknek is van létjogosultsága a piacon, különösen, ha a piaci optimizmus a jövőben is kitart.

Mind a kivitelezőnek, mind a vásárlónak az az érdeke, hogy teljes mértékben finanszírozott legyen a projekt, hogy az adott lakás biztosan elkészülhessen – tette hozzá Takács Zoltán, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese. Ha a befektetők mellett a tényleges beköltözői igények is megjelennek a piacon, akkor az új lakások kínálata is stabilan tovább növekedhet.