A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján január 7-től elérhető a 18SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallási felület.

Akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon, valamint a NAV eSZJA oldalán (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el. Az elkészített bevallások elektronikusan beküldhetők az ügyfélkapun át. A bevallást beküldő adózók nagy része ezt a megoldást választotta tavaly.

A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatvány továbbra is kitölthető az általános nyomtatványkitöltő programmal, és akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható az adóhatóság eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.

A NAV ebben az évben a magánszemélyek mellett már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan. Nekik azonban az adott tevékenységből származó jövedelemmel, illetve az adóhatósági nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük a tervezetet a beküldés előtt.

Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az ügyfélkapun keresztül a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon.

Aki nem használ ügyfélkaput, március 18-ig többféle módon is, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával kérheti a tervezet postázását: SMS-ben (06-30/344-4304), a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon (SMS-ben ezt a formát kell alkalmazni: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn).

Az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2019. május 20-a.

(SZ)