Bár az év elején alaposan megugrott a hazai sertéshúskivitel, a behozatal pedig csak szerényen nőtt, a verseny továbbra is éles a piacon a hazai és az importáruk között. Az egy év alatt 30 százalék feletti drágulás lassabb ütemben, de folytatódhat.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint az év első két hónapjában 19 százalékkal több sertéshús és 42 százalékkal több élő sertés hagyta el az országot – írja a Magyar Idők.

Románia 18 százalékkal, Szlovákia 19 százalékkal több, míg Ausztria 8 százalékkal kevesebb sertést vásárolt Magyarországtól. Horvátországba több mint a háromszorosára bővült a kiszállítás.

A húspiacon is hasonló a helyzet, Horvátországba több mint kétszer annyi sertéshúst exportáltak a magyar feldolgozók, mint egy évvel korábban, emellett a Kínába és Romániába irányuló kivitel is dinamikusan emelkedett. Az export bővülése mellett kevesebb sertés érkezett az országba, az import összességében 19 százalékkal esett vissza, a sertéshús behozatala viszont további két százalékkal bővült.

Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára lapunknak elmondta: az élőállat-kivitel önmagában nem jelent jelentős bővülést, a teljes export néhány százezer állatra tehető.

Az élő sertés felvásárlási ára egy év alatt alaposan megugrott. A 2016 elején tapasztalt 300 forintos kilónkénti szintről mára 500 forint fölé emelkedett. Bár a növekedés üteme lassulhat, a következő időszakban is magas árakra kell számítani a piacon a VHT titkára szerint, ami a kiskereskedelmi kínálatra is igaz lesz.

Az AKI adatai szerint a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 18 százalékkal volt magasabb 2017 áprilisában, mint 2016 azonos hónapjában. Május első hetében a sertéscomb feldolgozói értékesítési ára 935 forint volt kilónként, míg egy évvel korábban 779 forintért kelhetett el az áru.