Együttműködik az MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), olyan vállalatok tőzsdei bevezetésének felkészítését támogatják majd közösen, amelyek nyilvános részvénykibocsátással szeretnének forrást bevonni.

A szervezetek közleménye szerint Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója és Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója a tőzsde szeptember 19-én megrendezett, éves középvállalati csúcstalálkozója, a BÉT50 konferencia keretében írta alá azt a megállapodást, amelyben a két szervezet elkötelezi magát a gazdaság tőkeáramlásának további fejlesztése mellett. Az együttműködés célja, hogy a vállalatok forrásbevonásának, illetve a befektetők forráselhelyezési tevékenységének támogatása révén növeljék az értéktőzsde szerepét.

A megállapodás számos – legfőképpen magántulajdonban lévő – társaság nyilvános részvénykibocsátásra (IPO) való felkészítésére vonatkozó kezdeményezést tartalmaz. Többek között elősegíti egy közös tematikus alap felállítását. Az egyezség révén nagyobb szerepet kapnak a BÉT középvállalati szolgáltatásai – a tőzsdei felkészítés EU-s finanszírozását szolgáló BÉT Mentor program, valamint a nemzetközi vállalatfejlesztési képzést nyújtó BÉT ELITE program -, a vállalatok pedig további segítséghez folyamodhatnak az átláthatóság és a felelős vállalatirányítási rendszerek kialakításában.

A Hiventures ezen felül vállalja, hogy portfóliójából kiválasztja a tőzsdeérett cégeket, és elősegíti megjelenésüket a középvállalatokra szabott BÉT Xtend piacon, továbbá, a kockázati tőke befektető MFB kkv tőkealapjából finanszírozott cégei esetében kiemelten szorgalmazza a BÉT-en történő nyilvános kibocsátást.

A BÉT által megfogalmazott tőzsdefejlesztési törekvések, így a hazai vállalatok tőkeági finanszírozásának népszerűsítése is egyre szélesebb körben valósul meg, az együttműködés révén még több ígéretes vállalat válhat ismertté a széles nyilvánosság számára – írják a közleményben.

A Hiventures Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként, európai uniós és saját forrásból közel 102,5 milliárd forintnyi tőkével segíti a hazai kis- és középvállalkozói szektort, valamint a startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban.

(Forrás: MTI, fotó: BÉT)