A Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint 9,4 millió bankkártya van forgalomban, amelyek 85 százaléka érintésmentes technológiát használ. A forgalomban lévő hitelkártyák száma csökkent.

A pénzforgalmi infrastruktúra fejlődése révén tovább folytatódott az érintéses technológia térhódítása: az érintőkártyák aránya a múlt év végén az összes fizetési kártyán belül elérte a 85 százalékot, az érintéses fizetést lehetővé tevő terminálok aránya pedig az összes készüléken belül meghaladta a 89 százalékot. A tavalyi év egészét tekintve a tranzakciók száma 18 százalékkal, az értéke 21 százalékkal haladta meg az előző évit. A belföldön és fizikai elfogadóhelyeken lebonyolított vásárlási tranzakciók mellett egyre jelentősebb a külföldi és internetes vásárlások szerepe is – állapította meg a fizetési kártyákról készített elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A belföldi kibocsátású fizetési kártyák száma az év végén megközelítette a 9,4 milliót, ami 1,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A betéti kártyák közel 160 ezres növekedéséhez a hitelkártyák mintegy 22 ezres csökkenése társult az év egészét tekintve. Az érintőkártyák számának töretlen emelkedése a negyedik negyedévében is folytatódott, a megelőző negyedévhez képest mért több mint 100 ezres növekmény eredményeként az év során összesen mintegy 650 ezerrel bővült a számuk, így arányuk az összes fizetési kártyán belül elérte a 85 százalékot.

A fizetési kártyákkal belföldön lebonyolított vásárlások száma az év egészében meghaladta a 905 milliót, ami több mint 18 százalékos emelkedés 2018-hoz képest. A tavalyi negyedik negyedévben 1871 milliárd forintot megahaladó értékben történt fizetési kártyás vásárlásokkal az egész évre vetített érték 6604 milliárd forint fölé nőtt, ami több mint 21 százalékkal több a megelőző évhez képest.

Jelentős a külföldi tranzakciók növekedése is. A tavalyi szinten a mintegy 90 millió vásárlás 30 százalékkal, a megközelítőleg 1063 milliárd forintos forgalmi érték 35 százalékkal több az előző évinél.

Az internetes vásárlások számottevő része is külföldi vásárlásként jelentkezik. Míg a fizikai kereskedőknél belföldön lebonyolított vásárlások darabszáma és értéke egyaránt mintegy 17 százalékos növekedést mutatott az előző évhez képest, addig a belföldi internetes megrendeléseknél darabszámban 32, százalékos értékben pedig 45 százalékos emelkedést mért az MNB. A külföldi internetes megrendeléseknél is rendre 32 és 47 százalékos növekedés történt.

(Forrás: MTI)