A kiskereskedelemben a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban.

A Sparnál decemberben a munkavállalók leterheltsége fokozottabb, a helyzet megoldását szolgálja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével kötött kollektív szerződés, amelynek értelmében egy, a naptári évhez képest csúsztatott munkaidő keret áll a munkavállalók rendelkezésére. Mindez pedig lehetőséget ad arra, hogy a dolgozóknak az ünnepek előtti hónapokban minél több pihenőidőt biztosítsanak.

Azokat a pihenőidőket, amelyeket az ünnepek miatt nem tudnak az év többi időszakában megszokott ütemezésnek megfelelően kiadni, januárban pótolják, ez is a dolgozók rekreációját szolgálja. A Spar a munkaerőhiány hatását az év végi kiemelt időszakban fokozottan érzi, a létszámhiányt még a diákok foglalkoztatásával sem mindig sikerül pótolniuk. A cég a diákokat jellemzően pénztáros és árufeltöltő pozíciókra keresi, arányaiban a nyári szezonhoz hasonlóan, nagyjából a másfélszeresére nő ilyenkor az igényelt diákmunkaórák száma.

Az Auchannál a munkaszervezésben is figyelembe veszik a karácsony előtti jelentős forgalomnövekedést. A munkatársak segítése és a vásárlók színvonalas kiszolgálása érdekében ezekben a napokban külsős munkaerők, így diák munkavállalók foglalkoztatásával üzemeltetik az országban található áruházaikat. A diákok elsősorban árufeltöltő, pénztáros és eladói munkakörökben tevékenykednek – írták. 

Az Aldi Magyarország a decemberi emelt vásárlószám ellenére is elegendő munkatárssal rendelkezik valamennyi üzlete zavartalan működéséhez. A munkatársak jelentős része részmunkaidőben dolgozik, ezért lehetőség van arra, hogy beleegyezésük mellett magasabb óraszámban is foglalkoztassák őket, ami egyúttal a hónap végén magasabb fizetést is jelent. Az Aldi nyugdíjas-, illetve diákszövetkezetek segítségével nyugdíjasokat, illetve diákokat üzleteiben nem foglalkoztat, a cég azonban nagy hangsúlyt fektet a fiatalok munkaerőpiaci integrációjára. 

A Tesconál november közepén kezdték el a szezonális, karácsonyi toborzási kampányt, amelyben a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint járnak el. A megállapodásban kitűzött plusz létszámnak több mint 80 százaléka vagy már az áruházláncnál dolgozik, vagy beléptetés alatt áll. Ezen felül néhány hete négy nyugdíjas szövetkezettel is együttműködnek, az első munkatársak már munkába álltak. Beszámoltak még az úgynevezett toborzási bónuszról is (30 ezer forint), a juttatást akkor kaphatják a dolgozók, ha ajánlanak egy új kollégát, aki aztán legalább 3 hónapig a Tescónál dolgozik. A karácsonyi időszakban a bónusz összegét 10 ezer forinttal megnövelték. (MTI)