A rendszer bevezetése lehetővé tenné, hogy a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján öt másodpercen belül megérkezzen számlánkra a 10 millió forint alatti belföldi egyedi utalás. Elvileg.

Az mfor.hu még április elején számolt be arról, hogy a kereskedelmi bankok körében komoly aggályok merültek fel az azonnali fizetési rendszer július elsejei bevezetésével kapcsolatban. A rendszer lényege, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor úgy tudjunk utalni, hogy a kedvezményezett fél szinte azonnal megkapja az összeget, mindössze öt másodperc telne el a fizetési megbízás és a pénznek a fogadó fél számlájára érkezése között.

A rendszer bevezetését követően – amit július elsejére terveznek, vagy terveztek eredetileg – nem kellene minden fizetési módban megjegyezni a számlaszámot, mindössze olyan azonosítókat kellene ismernünk, mind a fizetés kedvezményezett személyének a telefonszáma, e-mail címe, adott esetben az adószáma, de azonnal átutalás egy új típusú tranzakció, a fizetési kérelem alapján is teljesülhetne – teszi hozzá az mfor.hu.

A kereskedelmi bankok szerint viszont aggályosnak tartják a rendszer bevezetését, ugyanis még nem állnak készen az utalások elindítására és fogadására valós időben. Ezzel kapcsolatban, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy fogalmazott, a fizetési rendszerekbe vetett bizalom és a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében az MNB számára is kiemelten fontos az azonnali fizetési rendszer kockázatoktól és fennakadásoktól mentes indulása.

„Amennyiben az indulás előtt olyan információk merülnek fel, amelyek az eredeti tervek felülvizsgálatát teszik szükségessé, az MNB bármikor késlekedés nélkül megteszi a szükséges intézkedéseket. Amennyiben az ilyen intézkedés bármilyen okból szükségessé válik, az arra vonatkozó döntést az MNB olyan időpontban és olyan módon fogja meghozni, hogy a szolgáltatók oldalán működési kockázat ne merüljön fel, az állampolgárok megfelelő tájékoztatása pedig biztosítva legyen”

– fejtette ki Matolcsy az mfor.hu-nak. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ha problémák merülnek fel a július elsejei bevezetés előtt, akkor ez a bevezetési dátum könnyen tolódhat.