Az MNB legfrissebb jelentése szerint az idei első negyedévben 125 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a bankszektor, ez 9,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 138 milliárd forintnál és közel megegyezik a két évvel korábbi 123 milliárd forinttal.

A nyereség csökkenését a jegybank azzal magyarázta, hogy a tavalyi 14 milliárd forintról az idei első negyedévben mindössze 1 milliárd forintra csökkent a felszabadított értékvesztésnek az eredményre gyakorolt hatása. A kamateredmény az előző év azonos időszakához képest 5,7 százalékkal emelkedett, a díj- és jutalékeredmény 19,5 százalékkal. Ezzel szemben a működési költségek is 12,3százalékkal emelkedtek.

A jövedelmezőségi mutatók a növekvő saját tőke- és eszközállománnyal összhangban az eredménynél nagyobb arányban  romlottak. Az évesített tőkearányos jövedelmezőség (RoE) 12,2 százalékról 9,9 százalékra csökkent, az eszközarányos jövedelmezőség (RoA) pedig 1,4 százalékról 1,1 százalékra esett. A költséghatékonyság kismértékben romlott, a költség/bevétel hányados (CIR) az egy évvel korábbi 69,8 százalékról 73,3 százalékra nőtt. A CIR első negyedévenkénti magasabb értékeihez  hozzájárul egyes adótételek IFRS szerinti első negyedévi egyösszegű elszámolása – fűzte hozzá a jegybank jelentése.

A veszteséges hitelintézetek száma az egy évvel korábbi 8-ról 9-re nőtt, ezen belül 7, illetve 8 a kis intézmények közé tartozott.

A hitelállomány növekedése élénkebb volt a teljes eszközállományénál, így részesedése 59,0 százalékról 60,8 százalékra emelkedett. A hitelállomány a 2018 végi 25 439 milliárd forintról, az első negyedév végére 5,5 százalékkal, 26 833 milliárd forintra nőtt. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 2018 végi 10 433 milliárd forintos állománya március végére pedig 7,7 százalékkal, 11 236 milliárd forintra nőtt, amivel 25,4 százalékkal részesednek az eszközállományból.

Az eszközállomány teljes növekedésének 68,2 százalékát a hitelállomány növekedése, 39,3 százalékát a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állományának növekedése tette ki. A hitelállományon belül a külföldi kihelyezések részaránya az egy évvel korábbi 37,5 százalékról 39,9 százalékra emelkedett.

A nagy külföldi hitelállománnyal rendelkező hitelintézetek jellemzően nagy külföldi forrásállománnyal is rendelkeznek. A betétállomány stabilan 80 százalék körül részesedik a forrásállományból. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok részesedése a 2018 végi 2 053 milliárd forintról az első negyedév végére 5,6 százalékkal, 1 938 milliárd forintra csökkent, és ezzel 4,4 százalékkal részesedett a teljes forrásállományból.

A saját tőke állománya 2018 végétől 2,3 százalékkal, 4 819 milliárd forintra nőtt, amivel a forrásállomány 10,9 százalékát teszi ki – derül ki az MNB jelentéséből.

(MTI)