Keressen!


Mit?


A cikk keletkezésének ideje?

Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár

234 találat a(z) "kultúra" cimkére.

Kulcsár Viktória: Öt év után nem volt szükségünk egérútra

2017. november. 28. 09:29
Bekerültünk Budapest kulturális körforgásába – mondja Kulcsár Viktória. A Jurányi Ház október végén ünnepelte ötödik születésnapját. A Jurányi és a FÜGE vezetője a KamaraOnline-nak beszélt a brandépítésről, a pályázatokról, és arról is, hogy 6700 négyzetméteren naponta mennyi izzócserével kell kalkulálni.

Perjés János: A Spiritben azt játsszuk, ami bármelyikünk életében megeshet

2017. november. 27. 09:30
Darabjainkkal mindig az emberi kapcsolatokra, a problémákra, a megoldási lehetőségekre fókuszálunk – mondta Perjés János a KamaraOnline-nak. A Spirit Színház alapító igazgatója-színésze beszélt a Mengele bőröndje című új darabról és arról is, hogy olykor miért fegyelmezettebbek a gimnazisták a felnőtt nézőknél.

Oszmán hadjáratok miniatúrái a Magyar Nemzeti Múzeumban

2017. november. 23. 14:01
Matrakci Nasuh, a 16. század géniusza címmel kiállítás látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten. A tárlat az Oszmán-Török Birodalom egyik legkiemelkedőbb tudós polihisztorát és korát mutatja be.

Beke Csilla: A Csipet Kiadó nem akart másoktól függeni

2017. november. 20. 09:28
Beke Csillától sok cikket olvastam, amikor a Népsportnál és a Nők Lapjánál dolgozott, de bevallom: könyvkiadói munkájáról alig tudtam. Néhány napja jelent meg a Csipet Kiadó legújabb kötete, az „Akik elmentek péknek”. Ahogy a könyvborítón Beke Csilla írja: interjúk, fotók, receptek egy különleges világból. Csilla a KamaraOnline-nak a könyvszeretetről, a kreativitásról és a földön járásról is mesélt. Jöjjön az interjú fotóval, amely elvezet az anya-lánya kiadó...

Vers- és próza összeállítások az MMA őszi irodalmi gáláján

2017. november. 14. 17:01
Albert Gábor, Illyés Gyula, Jókai Anna, Lászlóffy Aladár, Oláh János és Reményik Sándor és további kortárs magyar írók verseiből és prózáiból rendez a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozata kétrészes előadóestet november 17-én, pénteken a Pesti Vigadóban.

Óriási falfestménnyel színesedett a Csalogány utca

2017. november. 10. 10:16
Elkészült a Színes Város Budapest Fesztivál utolsó két alkotása. Ruben Sanchez óriás falfestménye az I. kerületi Csalogány utca egyik tűzfalát, Bakos Zsuzsi bor tematikájú műve a berlini Tasdorfer utcát színesíti.

A Netflix mutatja be Enyedi Ildikó filmjét az Egyesült Államokban

2017. november. 08. 11:02
A Netflix internetes műsorszolgáltató mutatja be Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását az Egyesült Államokban.

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban

2017. március. 30. 11:01
Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban szombaton, a tárlat középpontjában az a száz színes fametszet áll, amelyet a katalán szürrealista művész Dante Isteni színjátékához készített illusztrációként.

A gyulai kolbásztól a török kebabig a heti kínálatban

2017. március. 28. 15:31
Budapesti Tavaszi Fesztivál, Magyar Sajtófotó Kiállítás, Drón & Robotika Show, Gyulai Kolbász és Sódarmustra, Pont Fesztivál: a hét rendezvényeiből ajánljuk.

Több mint 360 fénykép a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon

2017. március. 27. 18:32
Több mint 360 fénykép látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon. A szervezők az idei tárlatot a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nemrég elhunyt alapítója, Szalay Zoltán emlékének ajánlják.

összesen: 234 db | 10 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11