Keressen!


Mit?


A cikk keletkezésének ideje?

Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár

23 találat a(z) "kártérítés" cimkére.

A biztosító hozza haza a csődbe ment utazási iroda utasait

2018. szeptember. 19. 12:00
2018. szeptember 17-én a Budapest Főváros Kormányhivatal egy évre eltiltotta a Real Reisen Utazási Iroda Kft.-t az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységtől. A csőd 62 utast érint.

Az Európai Unión kívülre tartó utaknál is jár kártalanítás, ha késik a repülő

2018. június. 01. 09:01
A repülőgép jelentős késésével összefüggő kártalanítási jog vonatkozik az unión kívüli országokba tartó, és unión kívüli átszállást is magába foglaló járatokra is egységes foglalás esetén - közölte döntését az Európai Bíróság.

Mit tehet az a fogyasztó, akinél az áramszünet kárt okozott?

2018. január. 11. 19:30
Üzemzavar miatti áramszünetnél igazolnia kell a szolgáltatónak, hogy nem lépte túl a feszültség rögzített mértékét, és azt is, hogy a tönkrement háztartási készülék nem volt megfelelően biztosítva a túlfeszültség ellen. Máskülönben meg kell térítenie a fogyasztónak okozott és igazolt kárt – mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet még korábban az ELMŰ Hálózati Kft. indított a Budapesti Békéltető Testület ellen.

A vezető tisztségviselők felelőssége I. – A hatályos jogi szabályozás áttekintése

2018. február. 06. 12:34
Milyen esetekben lehet jogilag felelősségre vonni egy cég vezető tisztségviselőjét? Hogy igényelhet kártérítést egy megszűnt vállalat hitelezője a vezetőtől? Milyen eseteket fed le a jogszerűtlen gazdálkodás a hazai szabályozási környezetben?

Vezető tisztségviselők felelőssége II. – A felmentvény

2018. április. 09. 14:59
Mi a felmentvény jogi jelentősége a vállalat, illetve a vezető tisztségviselő számára? Milyen kritériumokat kell figyelembe venni a felmentvényről való döntés során? Milyen jogorvoslati lehetőségekkel élhet az igénylő a felmentvény kapcsán?

Nagyon sokba kerül a Tesconak a könyvelési botrány

2017. március. 28. 13:16
Csaknem 130 millió font pénzbírságot fizet a Tesco a három évvel ezelőtt kipattant könyvelési botrány miatt. A brit kiskereskedelmi lánc további 85 millió font kártérítést fizet azon befektetőinek, akiket megkárosított kozmetikázott nyereségadataival.

Pénzük felét kaphatják vissza a Green Holidays pórul járt utasai

2017. július. 26. 07:59
A Green Holidays utazási iroda csődjével kapcsolatban "a tiszta jogi helyzetű" utasok kárigénye feltételezhetően meghaladja a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése a mostani számítások alapján hozzávetőleg 50 százalékos lesz.

Az utazási irodák szigorúbb szabályozását javasolja a fogyasztóvédelmi szövetség

2017. július. 04. 13:36
Az utazási irodák szabályozásának átalakítását, esetleg a vagyoni biztosíték emelését vagy más kötelezettségvállalás előírását javasolja a Green Holidays csődjével összefüggésben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).

Módosult a versenytörvény: új szabályok a kártérítési igények érvényesítésére

2017. február. 16. 09:01
A versenyjogi kártérítési igények érvényesítésére vonatkozó újdonságokat Szatmáry István és Virág Péter, a DLA Piper szakértői tekintik át.

Amerika 14 milliárd dollárt követel a Deutsche Banktól

2016. szeptember. 16. 10:00
Az amerikai igazságügyi minisztérium 14 milliárd dollárt követelt csütörtökön a német Deutsche Banktól kártérítésként, mert a jelzáloghitel-válság előtt fedezett nélküli, úgynevezett mérgező (toxikus) kötvényeket forgalmazott.

összesen: 23 db | 10 db/oldal

1 2 3