Keressen!


Mit?


A cikk keletkezésének ideje?

Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár

248 találat a(z) "innováció" cimkére.

Berlinben mutatkoztak be a magyar startup vállalkozások

2018. április. 16. 17:59
Múlt héten Berlinbe érkezett a Startup Campus V4 Global Tour, ahol a résztvevő startup vállalkozások egy három napos program keretében ellátogattak a Startup Camp 2018 konferenciára, üzleti reggelin vettek részt a V4 nagykövetek társaságában, valamint a berlini magyar nagykövetségen bemutatkoztak a német ökoszisztéma képviselői előtt.

Budapesten már utcai automatából is vásárolhatunk szépirodalmat

2018. április. 12. 10:59
A Madách téren, az Örkény Színház előtt adták át az első POKET automatát, amelyből kortárs és klasszikus irodalmi műveket vásárolhatnak okostelefon méretű zsebkönyv formájában a járókelők.

Startup programot indít az Antenna Hungária

2018. április. 10. 12:58
AHa! Brain Store néven indít vállalati akszelerációs programot az Antenna Hungária. A több mint 200 millió forint összértékű inkubációs pályázatra május 31-ig várják többek között műsorterjesztéssel, műsorgyártással és telekommunikációval foglalkozó digitális startupok jelentkezését.

Tanulást forradalmasító alkalmazás nyert az Imagine Cup hazai döntőjén

2018. április. 05. 17:58
Az okostelefonok iránti vonzalomra épül az innobie csapat Eddie nevű fejlesztése, mely a Microsoft Imagine Cup verseny hazai döntőjén aratott győzelem után a régiós fordulón képviseli Magyarországot.

Új repülőgépet fejleszt a Genevation Aircraft Kft.

2018. április. 04. 14:01
Az Irinyi terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást ad Genevation Aircraft Kft. részére új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására.

Új piacokat hódítanának meg a hazai kkv-k

2017. szeptember. 29. 18:45
Tízből négy hazai kis- és középvállalkozás (kkv) szeretne új piacot meghódítani a már meglévő termékével, év elejéhez képest pedig több mint dupla annyian gondolkodnak új árucikk vagy szolgáltatás bevezetésén.

Napelemes tetőcserép fejlesztésébe kezdett a Terrán

2017. szeptember. 26. 19:01
Szolárcserép fejlesztésébe kezdett a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. A tetőcserép felületébe integrált napelemek kifejlesztésében együttműködnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Az új cserép jövőre kerülhet kereskedelmi forgalomba.

Ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital

2017. szeptember. 26. 13:01
Ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital. Innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások jelentkezését várják október 8-ig.

Új típusú étrendkiegészítő termékcsaládot fejlesztenek Győrben

2017. szeptember. 25. 09:01
Új típusú, gyógynövényeket is tartalmazó étrendkiegészítő termékcsaládot fejlesztenek Győrben. A kutatás-fejlesztésre 856,5 millió forintot fordítanak, amiből mintegy 510 millió forintot az Európai Unió biztosít.

Már nem csak az autók, a vállalatok is elvezetik magukat

2017. szeptember. 22. 15:44
A kiskereskedelemben egyre inkább az automatizált, digitális folyamatok veszik át az élőmunka szerepét. A vállalatok közötti kereskedés azonban eddig úgy tűnhetett, kevésbé érintett ezen a téren.

összesen: 248 db | 10 db/oldal

4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14