Keressen!


Mit?


A cikk keletkezésének ideje?

Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár

358 találat a(z) "állás" cimkére.

Sztrájkkal kezdik majd a jövő hetet a Villeroy & Boch Magyarország dolgozói

2018. március. 30. 10:58
Sztrájkot hirdetett a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) a Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi üzemében. A munkabeszüntetés kedd 0 órától csütörtök reggel 6-ig tart.

Magyar hallgatói sikerek a nemzetközi szakácsversenyen

2018. március. 14. 17:01
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) két hallgatója és egy finn egyetemista végzett az első három helyen az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjében, így ők hárman vehetnek részt a párizsi eredményhirdetésen, ahol kiderül, hogy a rangos zsűri kit hozott ki végső győztesként.

Magasabb fizetésnek örülhetnek a pályakezdő fiatalok

2018. március. 13. 12:29
A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt.

A tavalyinál több cafeteriát adnak dolgozóiknak a magyarországi cégek

2018. március. 12. 07:58
Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben.

Közel kétszáz álláshelyre várja a frissdiplomásokat a Mol-csoport

2018. március. 08. 14:58
Már lehet jelentkezni a Mol tehetséggondozó programjára, a Growww 2018-ra. A vállalatcsoport mintegy 180 álláshelyet kínál frissdiplomásoknak mérnöki, üzleti, informatikai, valamint társadalom- és természettudományi területeken.

Tájékoztató kampányt indít az építőipari munkabalesetek csökkentése érdekében az ÉVOSZ

2018. március. 08. 08:59
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipar 2018-2019-es jelentős kapacitás lekötése miatt, rendezvény- és képzéssorozatot indít a munkavállalóknak és a munkaadóknak egyaránt, az ágazatban történt súlyos és halálos kimenetelű munkabalesetek számának csökkentése érdekében.

Ők lettek a Danubius-csoport legjobb leendő szakácsai, cukrászai és pincérei

2018. március. 07. 18:58
Huszonegy diák célozta meg a legjobbnak járó elismerést a 47. Danubius Tanulóversenyen, ahol a vállalat szállodáiban gyakorlatot teljesítő szakács, cukrász és pincér tanulók mérték össze kreativitásukat, szakmai felkészültségüket a Hotel Hungaria City Centerben.

Angerman László lett Magyarország sommelier bajnoka

2018. március. 05. 11:56
Angermann László (Onyx étterem) nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2018 címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett bajnokság budapesti döntőjében. A második helyen Tüü Péter (Arany Kaviár Étterem), míg harmadikként Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl Zeltweg) végzett.

Csaknem négy és félmillió embernek volt munkája a február-áprilisi időszakban

2018. május. 29. 09:33
Idén február és április között a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer fő volt Magyarországon, 67 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Újabb öt évre Takács Géza a Vetőmag Szövetség elnöke

2018. május. 27. 13:58
Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Az 1997-ben kinevezett agrárszakember a küldöttgyűlés tagjainak egyhangú döntése alapján 2023-ig láthatja el a szakmai szövetség elnöki teendőit.

összesen: 358 db | 10 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11