Keressen!


Mit?


A cikk keletkezésének ideje?

Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár

59 találat a(z) "áfacsalás" cimkére.

Műanyag granulátummal „üzleteltek”, közbelépett a NAV

2018. szeptember. 14. 09:30
Két bűnszervezet és egy bűnszövetség ellen javasolnak vádemelést a NAV pénzügyi nyomozói. A gyanúsítottak majd kilencmilliárd forint értékű, műanyagtermékek alapanyagául szolgáló granulátumról állítottak ki fiktív számlát, a bűncselekményből származó pénz egy részét tisztára mosták.

Milliárdos áfacsalás Szlovéniából vásárolt brazil szójával

2018. május. 25. 10:26
Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek”majdnem egymilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek.

Lebukott a szlovák-magyar „üzletlánc”, tíz évet is kaphatnak a cégvezetők

2018. június. 28. 10:24
Mintegy kétszázmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek egy műanyagipari cég vezetői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók. Egy időpontban húsz helyszínen jelentek meg a NAV munkatársai és biztosították az okozott adóhiány megtérülését.

Új eszközök az EU-n belüli áfacsalások ellen

2018. június. 24. 09:30
Politikai egyetértés született az EU-tagállamok között az uniós áfarendszer (uniós terminussal: a hozzáadottértékadó-rendszer) kiskapuinak megszüntetését célzó új eszközöket illetően – tájékoztatott az Európai Bizottság.

Négymilliárdos adócsalási ügyben ötven ember ellen emeltek vádat

2018. július. 18. 15:00
Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.

Bukó cégeken át számláztak, most ők is lebuktak

2018. február. 22. 17:00
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal leleplezte, hogy egy cégcsoport 150 millió forint áfát csalt el vegyi áruk illegális kereskedelmével - közölte a NAV csütörtökön.

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt egy ipari repceolajjal kereskedő bűnbanda

2018. február. 19. 16:58
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) 920 millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek.

Márkás telefonokkal csalta az áfát a Szegedről irányított bűnszövetkezet

2018. február. 09. 14:29
Egy Dél-Alföldről irányított bűnszervezet vezetőit és tagjait vették őrizetbe a NAV pénzügyi nyomozói. Több mint négymilliárd forint értékű iPhone-nal és más értékes telefonnal üzleteltek, miközben az áfát megpróbálták visszaigényelni, jogtalanul – tájékoztatott az adóhivatal.

Nem annyira édes élet: már várták a cukorral érkező kamionokat

2018. augusztus. 16. 15:30
Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt - közölte a NAV csütörtökön.

Számla nélkül volt csak igazán édes a csokibiznisz

2017. november. 20. 12:28
Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon.

összesen: 59 db | 10 db/oldal

1 2 3 4 5 6