A Facebook-főnök rövid bejegyzésben közölte, hogy idén minden energiáját arra fordítja, hogy a háztartásokba is elhozza a mesterséges intelligencia technológiáját.

Mark Zuckerberg üzenetét a Facebookon néhány óra alatt máris több mint 270 ezren lájkolták. A 30 éves édesapa szerint régen megérett az idő, hogy életünket otthon is könnyebbé tegyük. A mesterséges intelligencia technológiával például tudomást szerezhetünk arról is, hogy éppen mi történik a gyerekszobában, vagy éppen szabályozzuk otthonunk világítását és hőmérsékletét.

Zuckerberg szerint a 21. század technikáját az ember szolgálatába kell állítani a hétköznapokban is, mert így hatékonyabban tudunk dolgozni, jobb lesz az életminőségünk.

Zuckerberg vagyonát 19 milliárd dollárra becsülik, decemberben bejelentette, hogy az összeg döntő többségét adományokra fordítja.