Összesen negyedmilliárd forintot kell visszafizetniük a szabálytalanul működő közfoglalkoztatóknak. Az ellenőrzések során súlyos szerződésszegést harminc közfoglalkoztatónál tártak fel, hatra rendbírságot szabtak ki, tizenkét esetben feljelentést tettek.

A szerződést szegő közfoglalkoztató gyakran önkormányzat, amely a támogatás visszafizetésére részletfizetést kér, de az sem ritka, hogy nem tud fizetni – írta a Belügyminisztérium (BM) tavalyi hatósági ellenőrzéseket összegző beszámolójára hivatkozva a Magyar Nemzet. A legtöbb szabálytalanságot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közfoglalkoztatók követték el, nekik kell a teljes összes több mint felét, 145 millió forintot visszafizetni. Ugyanakkor nyolc megyében nem tapasztaltak szabályszegést.

A Magyar Nemzet cikke szerint a feltárt szabálytalanságok között volt olyan eset, hogy miközben az önkormányzat paprikaültetvényén kellett volna dolgozniuk a közmunkásoknak, az ellenőrök egy önkormányzattal szerződött vállalkozó földjén bukkantak rájuk. Tavaly a közfoglalkoztatással kapcsolatban összesen 255 panasz érkezett a hivatalokhoz, de 71 százalékuk megalapozatlan volt a tárca összesítése szerint.