A tavalyi évvel ellentétben idén világszerte optimisták a gazdaság alakulását illetően a vállalatvezetők a Fidelity International legfrissebb felmérése szerint.

A Fidelity International nemzetközi alapkezelő mindezt többek között az emelkedő olajárakkal és az arra érzékeny ágazatok, régiók növekedési potenciáljával, illetve a minden ágazatban megnyilvánuló növekedés és tartós innováció iránti igénnyel magyarázza, ami együttesen új lendületet ad a beruházásoknak és a gazdasági tevékenységnek. Mindennek eredményeként a vállalatok fundamentális adatai az összes régióban és ágazatban javulni látszanak.

A Fidelity elemzői ugyanakkor érdemi kockázatnak látják például az olaj árának esetleges megindulását lefelé, vagy hogy a kereslet növekedése csalódást keltő mértékű lesz. A felmérés az inflációs nyomások szerény fokozódására is rávilágít. Az infláció gyorsabb növekedése – főleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban – a világ minden táján kedvezőtlenebbé teheti a pénzügyi feltételeket, az Egyesült Királyságban pedig a beruházásokra kifejezetten negatívan hathat a Brexit.

A vizsgálatból kiderült az is, hogy a legkevésbé bizakodók a tartós fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, aminek oka részben az online kereskedelem terjedése. A költés az offline csatornák felől mindenhol az online felé terelődik, ami felborítja az eddigi üzleti modelleket, tovább élezi a versenyt és még lejjebb szorítja a haszonkulcsokat.

Az informatika viszont e trend legnagyobb nyertesei közé tartozik, és várhatóan az informatikai beruházások összege minden ágazatban és térségben stabil marad, vagy növekedni fog. A felmérés az informatikai vállalatvezetők bizalmának javulásáról számol be, ami idén növekvő tőkeberuházásokban, javuló tőkearányos megtérülésben és várhatóan magasabb osztalékfizetésben nyilvánul majd meg.

A magántulajdonban lévő Fidelity International befektetési szolgáltató világszerte 251,4 milliárd dollár befektetést, az osztrák, cseh, szlovák, lengyel és magyar ügyfelek összesen 2,36 milliárd eurós alap-vagyonát kezeli. Felmérésük a vállalati döntéshozókkal folytatott mintegy 17 ezer megbeszélés tapasztalatait foglalja össze. (MTI)