4307 létesítmény ellenőrzése, csaknem 12 ezer vizsgált termék, 34 tonnát meghaladó forgalomból kivont élelmiszer és mintegy 22 millió forint kiszabott bírság mutatja számokban az idei nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés végeredményét.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ezúttal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával bonyolították le a járási hivatalok és a Nébih munkatársai a teljes hazai élelmiszerlánc nyári szezonális ellenőrzését. A vizsgálat kiemelt célterületei a korábbi évekhez hasonlóak voltak, ezen túlmenően idén új elemként kerültek a hatóság látókörébe a mozgóboltok.

A 4307 ellenőrzött létesítmény esetében főként higiéniai területen, valamint a dolgozók képzettségével, egészségügyi alkalmasságával összefüggésben tártak fel hiányosságokat az ellenőrök, de volt probléma a forgalmazott termékek minőségével, nyomon követhetőségével és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban is. Ezen hiányosságok miatt a hatóság 164 figyelmeztetéssel élt, 42 esetben a tevékenység korlátozását rendelte el, és 225 alkalommal szabott ki bírságot, összesen mintegy 22 millió forint értékben.

A szakembereknek az ellenőrzött 11 732 élelmiszertétel 6,7%-át – 34 tonna mennyiségben, 2,4 millió Ft értékben – kellett kivonniuk a forgalomból. A problémás termékeket tekintve, az előző évekhez képest emelkedett a lejárt és a nem nyomon követhető tételek aránya, míg a nem megfelelő jelölésű és a fogyasztásra alkalmatlan tételek előfordulása a korábbi időszakhoz hasonlóan alakult.

A 446 ellenőrzött élelmiszer-előállító helyen főként higiéniai hiányosságok fordultak elő. Az 1434 felkeresett élelmiszer-kereskedelmi egységben legtöbbször a forgalmazott termékek minőségét kifogásolták az ellenőrök, a hűtési lánccal kapcsolatosan mindössze 18 esetben merült fel probléma. Kedvező tapasztalatokkal zárult a mozgóboltok célirányos ellenőrzése is.

A vendéglátás és étkeztetés területén végzett akcióellenőrzések során jellemző hiba volt a kitelepült vendéglátók esetében a berendezések nem megfelelő higiéniai és műszaki állapota, a különféle eszközök és a megfelelő személyzet hiánya, továbbá a szűkös hűtőkapacitás. Ezzel együtt is elmondható, hogy a vállalkozók évről évre felkészültebben érkeznek a rendezvényekre, hiszen az ellenőrzött egységek 75%-a biztonságosan üzemelt.

A szakemberek országszerte további számos területen ellenőrizték az élelmiszerlánc szabályszerű működését (pl. ifjúsági és gyermektáborok, zöldség- és gyümölcsforgalmazók). A tapasztalatokat az itt letölthető záró jelentés foglalja össze.

(Forrás: AM Sajtóiroda)