Az utazóknak nem jelenthet többletköltséget az agglomerációs közösségi közlekedés állami átvétele, és nem eredményezheti a menetrend romlását sem – hangzott el a szaktárca, az érintett települések vezetői egyeztetésén hétfőn.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára Gyálon találkozott a főváros vonzáskörzetének helyi politikusaival, ahol az agglomerációs tömegközlekedés állami átvételének kérdéseit vitatták meg – tájékoztatta az NFM a találkozót követően az MTI-t.

Az államtitkár ismertette, hogy a szentendrei, a gödöllői és a ráckevei HÉV elővárosi vasútként fog üzemelni. A polgármesterek azt javasolták, hogy az átvételt követően a FUTÁR tájékoztató és a korszerű jegyértékesítési rendszer maradjon meg.

A Fővárosi Közgyűlés január 27-i ülésén döntött arról, hogy a főváros legkésőbb március 31-ig tartja fenn az agglomerációs tömegközlekedést, mivel az állam 2015-ben és 2016-ban nem biztosított forrást a szolgálgatáshoz. A kormány vállalta a feladat visszavételét.

A döntés értelmében ha a határidő lejártáig nem történik meg az átadás-átvétel, akkor az állam és a főváros ideiglenes megállapodást köt a költségek megtérítése mellett. A főváros a folyamat befejezéséig biztosítja a szolgáltatást.