2018. május 9. szerda, 13:33
EBRD, Varga Mihály
Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) magyarországi tevékenységének bővülésére számítunk – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EBRD éves közgyűlésén Ammanban. A tárcavezető megbeszélést folytatott többek között Jürgen Rigterinkkel, az EBRD alelnökével is.

A nemzetgazdasági miniszter a bank alelnökével folytatott megbeszélésén hangsúlyozta: továbbra is számítunk arra, hogy az EBRD aktívabb hitelezési és tőkebefektetési tevékenységet folytasson hazánkban elsősorban a magánszférában, a Magyarországra vonatkozó, 2016-2020-as éveket lefedő országstratégiában foglaltak alapján. „Fontosnak tartjuk, hogy az EBRD még tovább növelje hitelezési és befektetési tevékenységét Magyarországon és a régióban, amelynek erre nagy szüksége van a felzárkózás gyorsítása érdekében, és csupán az itt elvégzendő feladatok lezárását követően lehetne az európai és a mediterrán térségen túlmutató tevékenység bővítésén gondolkodni. A kedvező működési adatok és pénzügyi mutatók is azt mutatják, hogy a magyar tevékenység EBRD-n belüli részarányának növelése a bank érdekeit is szolgálja, tekintettel a magyarországi befektetések alacsony kockázatosságára is.”

Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank 1991-ben kezdte meg működését, Magyarország az alapítás óta tagja a banknak. 1991 óta az EBRD nettó üzleti volumene mintegy 3 milliárd euró Magyarországon, az elmúlt huszonhat évben 177 hitelprojektet írtunk alá. A tagállamokat képviselő kormányzók a közgyűlésen elfogadták a bank éves pénzügyi és tevékenységi beszámolóját, valamint a pénzintézet működési stratégiájának 2018-2020. közötti megvalósításáról szóló dokumentumot. (NGM)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja