A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram projektjeinek támogatása” című (TÁMOP-3.3.20) kiemelt felhívás.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,2 milliárd forint.

A kiírás célja egyfelől a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítését, másrészt a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozását célozza. Az előbbi cél támogatása az Útravaló-MACIKA program esélyegyenlőségi alprogramjai keretében történik. Az Út a középiskolába alprogram célja a tanulók felkészítése érettségit adó középiskolában való továbbtanulásra; az Út az érettségihez alprogram a középiskola sikeres befejezéséhez segíti hozzá a tanulókat; az Út a szakmához alprogram a szakiskolai tanulók tanulási nehézségeinek leküzdéséhez járul hozzá; az Út a diplomához alprogram célja a hátrányos helyzetű hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú tanulmányaik megkezdésének támogatása.

A támogatási kérelem benyújtása a felhívás megjelenését követően 2015. december 18-ig lehetséges.

A kiemelt projekt felhívás keretében csak az a szervezet nyújthat be projektjavaslatot konzorciumvezetőként, amely:

  • „kincstári körbe tartozó, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv,
  • ellátja a miniszter által megjelölt, vagy jogszabály alapján kijelölt fejezeti kezelésű előirányzatok, normatív hozzájárulások, ösztöndíjak, pénzbeli ellátások és egyéb támogatások, programok pályázati, illetve más úton történő felhasználásának előkészítésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
  • közreműködik egyes fejezetet irányító szervvel kötött megállapodásban foglaltak alapján fejezeti kezelésű előirányzataikból meghirdetett normatívák, pályázatok, ösztöndíjak és egyéb támogatások lebonyolításában,
  • közreműködik a hazai és európai uniós forrásból támogatott fejlesztések tervezésében, előkészítésében, megvalósításában, nyomon követésében, elszámolásában és lezárásában”;

a konzorciumi partner pedig

  • „az oktatásért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv, amely
  • részt vesz az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként, ennek keretében az állami fenntartású köznevelési intézmények fenntartói jogait és kötelezettségeit látja el”.

Megfejtés: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, KLIK.

További részletek a Felhívásban.