A Component Kft. 415 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitását. A telephely bővítéséhez és az eszközbeszerzéshez 207,56 millió forintos támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program forrásából.

A budapesti központú, három telephellyel rendelkező Component Kft. martonvásári gyártócsarnokának bővítését, valamint a termeléshez szükséges eszközök beszerzését és azok technológiai fejlesztését tervezi. Az új gépek hatékony programozásához, a termékmodellek megmunkálásához fejlettebb szoftverekre is szükség van, a pályázat a szoftverek beszerzését is segíti. A huzalszikra- és a köszörűgépekkel új technológiákat vezetnek be, ez által szélesebb körű megbízásokat tudnak teljesíteni, akár külföldi megrendelőktől is – jelezte a cég közleményében.

Az 1989 óta működő, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás a gyógyszer-, olaj-, gáz- és vegyiparban használatos irányítástechnikai terepi és laboratóriumi műszerek, valamint kiegészítőik forgalmazásával, összeszerelésével és a fejlesztések eredményeként immáron CNC forgácsolási tevékenységgel foglalkozik. A cég legfőbb üzleti partnerei közé tartozik a Mol Nyrt., a Borsodchem olaj- és vegyipari vállalat, illetve a Richter és a Teva gyógyszergyár. A társaság nettó árbevétele 1,9 milliárd forint, míg az adózott eredménye 227 millió forint volt tavaly. A vállalkozás kevesebb mint 20 embert foglalkoztat. (MTI)