Negyed évszázados kihagyás után újraindította magyar nyelvű hírfolyamát a román Agerpres hírügynökség szerdán.

A közszolgálati intézmény lényeges politikai, gazdasági, kulturális, egyházi és egyéb témájú híreinek magyar fordítását ingyenesen elérhető internetes felületen teszi közzé a magyar nyelvű felhasználók számára.

Alexandru Giboi vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva az Agerpres közszolgálati kötelezettségeivel indokolta a magyar hírfolyam újraindítását, amelynek elsődlegesen a Romániában nagy számban élő magyar anyanyelvű emberek tájékoztatása a célja.

Az Agerpres az utóbbi években felvállalta a helyi sajtó támogatását, ennek érdekében ingyenesen elérhető nyilvános hírfolyamot is indított. „A magyar hírfolyam a magyar nyelvű kiadványok munkáját hivatott segíteni olyan minőségi tartalommal, amelyhez reményeink szerint partnereinket és felhasználóinkat már hozzászoktattuk” – tette hozzá a vezérigazgató.

A magyar nyelvű híreket ugyanaz a szerkesztőség készíti, amely eddig – az Agerpres egyedüli idegen nyelvű hírfolyamát – az angol nyelvű kiadást gondozta. A szerkesztőség versenyvizsgával szerződtetett új munkatársakat, akik magyarra fordítják az Agerpres híreit. A lefordítandó híreket a célközönség számára képviselt hírérték alapján választják ki.

MTI/Baranyi László, Bukarest