2016. március 13. vasárnap, 09:15
felszámolás, MFB, bevásárlóközpont, csőd
Eladó a dél-pesti Köki Terminál bevásárlóközpont. A válság mélypontján, mintegy 40 milliárd forintból épült komplexumért 27 milliárd forintot szeretne kapni a felszámoló.

Pályázatot írt ki a dél-pesti Köki Terminál értékesítésére a bevásárlóközpontot építő R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Az M3-as metró végállomásánál álló, a pláza mellett egy OBI barkácsáruházat, egy parkolóházat, valamint egy komplett buszpályaudvart magába foglaló komplexum óriási: alapterülete mintegy 220 ezer négyzetméter, igaz a bérbeadható terület ennek alig a harmada, 70 ezer négyzetméter.

A Köki Terminál irányára a mostani meghirdetés alkalmával 27 milliárd forint, míg 2013 végén még 35 milliárd forintért kínálta az ingatlanegyüttest a felszámoló – nem is érkezett ajánlat a központra, bár érdeklődőkból több is akadt, az akkori tájékoztatás szerint a részletes pályázati dokumentációt hárman is megvásárolták. A jelenlegi pályázaton az ajánlatokat március 25. és április 11. között lehet benyújtani. Az ajánlati biztosíték 290 millió forint.

A Köki Terminál koncepciója kezdettől megosztotta a szakértőket. A bevásárlóközpont egy forgalmas közlekedési csomóponthoz épült, összeköti az M3-as metró és több buszjárat végállomását, de autóval is jól megközelíthető. A területen sokan megfordulnak nap mint nap, ugyanakkor a belvárostól viszonylag távol esik, főleg ahhoz képest, milyen óriási beruházást álmodtak meg a területre a befektetők. A Köki Terminál mintegy 40 milliárd forintból épült fel, amelyhez az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) biztosított 27 milliárd forint hitelt.

A legrosszabb ugyanakkor egyértelműen a beruházás időzítése volt. A bevásárlóközpontot hosszas előkészítés után 2008-ban kezdték el építeni, s a munkálatok azután sem álltak le, hogy az Egyesült Államokban szeptemberben összeomlott a Lehman Brother’s bankház, amely magával rántotta előbb az amerikai, majd a fél világ pénzügyi rendszereit, elindítva egy, az 1929-es világgazdasági válság óta nem látott méretű recessziót. Sok ingatlanfejlesztőhöz hasonlóan az R-CO is pénzügyi zavarba került, nem tudta törleszteni tartozásait, és 2012 végén elrendelték a társaság felszámolását.

A Köki Terminál területén található metró- és buszvégállomás miatt (nem beszélve a beragadt óriási MFB-hitelről) a kormány stratégiailag kiemelt szervezetté nyilvánította a R-CO-t, és így a bevásárlóköpontot azóta is az állami felszámoló üzemelteti. A felszámolás hírére a bevásárlóközpont kihasználtsága csökkent valamelyest, a látogatószám azonban nem, sőt folyamatosan emelkedik az utóbbi években, így a bezárt üzletekben új bérlők nyitottak, és a pláza kihasználtsága azóta is 90 százalék körüli.

Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja