Akárcsak Londonban, Rióban is 35 millió forintot ér majd a magyar aranyérem a nyári olimpián.

Lényegében semmit nem változott az olimpiai helyezettek javadalmazása 2012-höz képest – írta csütörtöki számában a Bors.

Az idei nyári játékokon elért helyezéseket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban. Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió forintot jelent a sportolónak. Habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak négy-, illetve kétmillió forintot.

Az elmúlt évek gyakorlata szerint a páros eredmények ezen összegek kilencven szá­zalékát érik, a kajaknégyes vagy az úszóváltó teljesítményei után a nyolcvan százalékát kaphatják a tagok, a csapatsportágaknál het­­ven százalék a javasolt összeg.

Változást jelent, hogy amíg korábban egy sportoló a három legjobb eredménye után kaphatott pénzbeli elismerést, addig Rióban várhatóan valamennyi helyezés beleszámít majd a jutalomba. (MTI)