2017. szeptember 25. hétfő, 16:00
Társadalmi Innováció Tanács, EFOP
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) innovációt érintő intézkedései során támogatja az EMMI-t és a kormányt a napokban létrehozott Társadalmi Innováció Tanács.

„A kormány a társadalmi innováció szakpolitikai alkalmazásának elterjesztése, a 2014–2020-as európai uniós tervezési időszakban megvalósuló, társadalmi innovációt célzó felhívások tekintetében a szakmai háttér biztosítása, továbbá a jövőbeni alkalmazhatóságra irányuló javaslatok megfogalmazása érdekében a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján létrehozza a Társadalmi Innováció Tanácsot (a továbbiakban: Tanács)” – olvasható a Magyar Közlöny idei 137. számában megjelent 1689/2017. (IX. 22.) számú kormányhatározatban.

A Tanács javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végez a kormánynak, valamint az emberi erőforrások miniszterének az európai uniós források felhasználásában való közreműködését érintő stratégiai kérdésekben.

A Tanács feladata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 5. prioritásának innovációt érintő intézkedései tekintetében a stratégiai tervek és innovációs elképzelések illeszkedésének biztosítása az egyes konstrukciók, illetve projektek szintjén az alábbiak szerint:

  • a támogatási kérelmek benyújtása előtt előzetes szakmai véleményezés a szakmai tervek alapján,
  • az EFOP végrehajtásáért felelős irányító hatóság (IH) számára vélemény megfogalmazása
  • egyes projektek mérföldköveihez kapcsolódóan,
  • javaslattétel a megvalósuló társadalmi innovációs projektek továbbhasznosítási cselekményeinek
  • előkészítésére és végrehajtásának összehangolására,
  • a meghozott IH döntések megvalósításának nyomon követése, és
  • a támogatást nyert projektek szakmai tartalmának teljesülését érintő véleményezés az IH nyomon követési rendszere számára.

A Tanács tagjai

  • a Tanács elnöke,
  • a miniszter által kijelölt három kormánytisztviselő,
  • a Miniszterelnökséget vezető miniszter által kijelölt három kormánytisztviselő, valamint
  • a társadalmi innováció előmozdítása érdekében is működő civil szervezet, egyház által jelölt és a miniszter által felkért három személy.

A Tanács elnöke a miniszter által kijelölt vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő – olvasható a kormányhatározatban.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja