2018. szeptember 11. kedd, 18:00
EU, foglalkoztatás, munkaerőpiac, statisztika, Eurostat
Stabilan emelkedett és újabb történelmi rekordot állított fel a foglalkoztatottság az Európai Unióban és az euróövezetben is a második negyedévben.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentése szerint az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma a 19 uniós országot tömörítő euróövezetben április-júniusban.

Az EU 28 tagállamában negyedéves összehasonlításban szintén 0,4 százalékos, éves szinten pedig 1,4 százalékos növekedést mértek.

Január-márciusban az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, míg éves összevetésben mindkét blokkban 1,5 százalékos emelkedést regisztráltak.

Az Eurostat becslése szerint a második negyedévben 238,9 millió munkavállaló dolgozott az unióban, ebből 158 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.

Az országokra bontott statisztika szerint a legnagyobb mértékben, 1,3 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma április-júniusban az első negyedévhez képest, majd 1,2 százalékkal Lengyelország és 1,0 százalékkal Ciprus következik. Csökkenést mértek Lettországban, Portugáliában és Romániában, egyaránt 0,3 százalékosat, valamint Bulgáriában, 0,2 százalékot.

Éves összehasonlításban Málta a listavezető 5,5 százalékkal, majd Ciprus következik 4,3 százalékkal, Luxemburg pedig a harmadik, 3,8 százalékos növekedéssel. Egyedül Romániában mértek csökkenést, 1,5 százalékosat.

Magyarországon negyedéves összevetésben 0,5 százalékkal, éves szinten pedig 2,3 százalékkal bővült a foglalkoztatottak szárma a június 30-án véget ért három hónapban.

A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 0,2 százalékkal, Franciaországban és Nagy-Britanniában 0,1 százalékkal, Olaszországban 0,5 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az előző negyedévhez képest. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja