Az MNB több mint 15 millió forintra bírságolta a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetet – többek között – vállalatirányítási, tagnyilvántartási, tőkeszámítási, hitelkockázati, valamint a pénzmosás elleni küzdelemmel összefüggő hiányosságok miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított átfogó vizsgálat keretében ellenőrizte a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységét. Ennek során a jegybank a 2012. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át – derült ki az MNB közleményéből. (Májusban a felügyelet két másik takaréknál talált még problámákat, a Pillérnél és az Azúrnál.)

A vizsgálat egyebek között a vállalatirányításra, a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére, a tőkekövetelmény-számításra, továbbá a tagnyilvántartásra és a számlarendre vonatkozóan állapított meg – részben a korábbi felügyeleti határozatban már kifogásolt, de a takarékszövetkezet által meg nem szüntetett – hiányosságokat. Problémát talált a jegybank emellett a pénzmosás megelőzésére vonatkozó jogszabályi előírások betartása, a belső szabályozás, és az adatszolgáltatás terén is.

Mindezek nyomán az MNB kötelezte a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetet, hogy 2016. június 30., illetve december 31. napjáig tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, s erről – a belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak. A kötelezés keretében az intézménynek gondoskodnia kell a belső szabályozás, a számviteli eljárások, az ellenőrzési és kockázatkezelési rendszerek, valamint a nyilvántartások és az adatszolgáltatás jogszabályi megfelelőségéről. A takarékszövetkezetnek teljes körűen be kell tartania a jogszabályokat a szavatoló tőke és a tőkekövetelmény kiszámítása, a javadalmazási politika és a pénzmosás elleni kötelezettségek teljesítése során.

Az átfogó vizsgálat során megállapított szabálytalanságok miatt a jegybank összesen 15,3 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az intézményre. A bírság megállapítása során súlyosító körülménynek számított, hogy az eljárás a tagnyilvántartásra és a számlarendre vonatkozóan olyan ismételt jogsértést tárt fel, melynek megszüntetésére már a korábbi felügyeleti hatóság is kötelezte a takarékszövetkezetet. Az MNB ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet együttműködő magatartását, továbbá azt, hogy több esetben a megállapított jogsértéseket már az eljárás során orvosolta.