Magyarország különböző településein összesen 10 helyen, 1,8 milliárd forintot biztosít a kormány kerékpárutak építésére – olvasható a Magyar Közlöny legutóbbi számában.

A KÖZOP-3.5.0-09.11 jelű Térségi elérhetőségi konstrukció keretében augusztus 31-ig kell megkötni a szerződést a kormányhatározat értelmében – jelent meg a Magyar Közlönyben.

Salgótarján például az észak-déli kerékpárút kivitelezésnek III. ütemében 199 millió 580 ezer forintot kap, a feltétel, hogy a munkát december 31-ig be kell fejezni.

Abánál a 63. számú főút mellett 1427 méter hosszú kerékpárút építésére 98 130 36 forintot szánnak, a mostani kiírásban ez a legkisebb összeg. A legtöbb, kereken 200 millió forint a 8. számú főúttal párhuzamosan, Székesfehérvár területén 1880 méter hosszú gyalogos- és kerékpárút kialakítására jut, így kötik össze a Sóstói Ipari Parkot a várossal a kerékpárosok számára.

Békéscsaba néhány ezer forint híján ugyancsak 200-200 millió forintot nyert el két különböző projekt kivitelezésére.

Csárdásszállás község önkormányzata is építkezhet, a 46. számú főút mentén a 2680 méteres kerékpárútra 199 986 90 forintot biztosítanak.