Folytatódik a fluktuáció a Wizz Air felső vezetésében. A spanyol Sonia Jerez Burdeus – aki 2016 júniusában vette át a cég pénzügyi területét – december 13-án beadta felmondását.

A légitársaság közleménye szerint Sonia Jerez Burdeus pénzügyi vezető a felmondási ideje végéig, 2017. március 13-ig dolgozik a cégnél – írja az airportal.hu.

Sonia Jerez Burdeus a Wizz Air közlése szerint magánéleti okok miatt fejezi be munkáját a diszkont légitársaságnál és visszaköltözik hazájába, Spanyolországba, ahol egy másik álláslehetőséget fogadott el.

2016. augusztus 24-éveltávozott a cégtől John Stephenson a Wizz Air korábbi alelnöke, aki mintegy 10 éve dolgozott a cégnél. Stephenson az év elején megbetegedett. A szakember végleges távozásának okáról nem közöltek részleteket, nem tudni, hogy az összefüggésben van-e korábbi betegségével.

John Stephenson után Abrán György kereskedelmi vezérigazgató-helyettes szintén távozott a légitársaságtól.

Az év elején Takács Miklós, bevételek növeléséért felelős igazgató, tavaly novemberben pedig Mike Powell pénzügyi igazgató hagyta el a Wizz Airt.