A héten újabb 20 állami társasági részesedés online értékesítése indul a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül.

A vagyonkezelő tájékoztatásában felidézte, hogy a korábban csak ingatlanok és ingóságok értékesítésére fókuszáló portálon (e-arveres.mnv.hu) először tavaly júliusban nyílt lehetőség társasági részesedés megvásárlására. Akkor 76 részesedést hirdettek meg független szakértő piaci értékbecslése alapján meghatározott kikiáltási áron. A részesedések csaknem felére érkezett érvényes ajánlat, a versenyt pedig mutatja, hogy ezek több mint 30 százalékánál a kikiáltási, azaz a minimum ár felett történt a vásárlás. A vevők főként a mezőgazdasági társaságok iránt érdeklődtek, de gazdára találtak egyebek mellett kereskedelmi és szolgáltató ágazatban működő társaságok tulajdonrészei is.

A program most olyan társaságok állami tulajdonú részesedésének értékesítésével folytatódik, amelyek jellemzően nem látnak el közfeladatot, így állami tulajdonban tartásuk sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt. A paletta ismét széles, számtalan ágazat képviselteti magát a meghirdetendő cégek között – közölte az MNV.

Az árverési időszak 15 munkanapig tart, ennek lejártát megelőzően az árverési biztosíték befizetésével regisztrálni kell azoknak, akik licitálni kívánnak a meghirdetett részesedésekre.

A vagyonkezelő közleménye szerint a 2015 szeptembere óta működtetett online aukciós felület segítségével nyílt meg a lehetőség az állami vagyonelemek elektronikus értékesítésére. A portál indulása óta a költségvetésnek több mint 42 milliárd forint bevételt eredményezett a mintegy 1900 ingatlan értékesítése. A teljes körű transzparenciát biztosító elektronikus aukciós rendszer bárhonnan elérhető, így azon keresztül bárki licitálhat.

Tavaly július 31-e óta már társasági részesedések értékesítésére is lehetőség nyílt, ezzel teljessé vált az állami vagyonelemek online értékesítésének köre.

(Forrás: MTI)